Már 5 napja megírtam ennek a posztnak a vázlatát, de a tegnapi Maruzsa-nyilatkozat után tudtam, hogy muszáj kifejtenem, hogy néz ki a valóságban, belülről egy 60 éves tanár egy napja.
Anyukámról tudnotok kell, hogy angol tanárként dolgozik 30 éve. Angol és orosz szakos nyelvtanári diplomája van, és habár a húszas éveiben idegenvezetett is, valójában mindig tanár akart lenni. Már ovis korunkból vannak olyan emlékeim, hogy a rendes gimnáziumi órái mellett magán tanítványokat és plusz ovis csoportokat vállalt, aztán megjárt még néhány középiskolát, nyelviskolát, és jelen pillanatban (vagyis 1 héttel ezelőttig) így nézett ki egy napja:
- délelőtt egyik középiskola (külföldi diákokkal)
- délután esti iskola a fő munkahelyén (Budapest egyik legjobb gimijében)
- a szabadidőkben néhány magántanítvány
Mielőtt továbbmennék, szeretném tisztázni, hogy anyutól távol állt az online világ, emailt tudott küldeni, viberen már létrehozott egy családi csoportot, de ez minden. Se Facebook, se Skype, semmi. (A KRÉTA megtanulása az ő korosztályának már eleve kihívás volt.) Na, most akkor képzeljük el, hogy érezte magát mikor fenekestük felfordult az élete és néhány nap leforgása alatt:
AKI LUSTA ELOLVASNI, ANNAK ÖSSZEFOGLALOM: 15 ÉVNYI TUDÁST HOZOTT BE 3 NAP ALATT + AMIKOR NEM TANÍT, AKKOR KÉSZÜL!
- a magántanítványok lenullázódtak, a hobby nyelvtanulás vagy felnőttek nyelvvizsgára való készülése most nem prioritás
… - a délelőtti iskolában 3 napjuk volt telepíteni, megismerni a ZOOM programot, kamerát, eszközt beszerezni, kedden éjszakáig telepítettünk, csatlakoztunk a nethez, telefonon is kipróbáltuk, teszteltük… És tegnap már felkészülten órát tartott az érettségizőknek!
… - a délutáni, estis csoportjának először úgy nézett ki, hogy a Facebook lesz a fórum, vagyis profilt készítettünk, átnéztük, csevegést teszteltünk, majd kiderült, hogy mindez sztornó, újratervezés van (természetesen a hasonló korú kollégák szintén megrökönyödve álltak egymással szemben, hogy mi is történik), és a CLASSROOM lesz a befutó: bejelentkezni, csoport hozzáadás, tankönyvek bogarászása PDF-ben (mi az a PDF?), videó küldési lehetőségek…
Még nincs vége: a tankönyvek letöltése, befotózása, a videózás megfelelő fóruma a témánk, telefonról és viberen screenshotokkal próbálom őt terelni, tanítani, miközben szedeget össze infókat a sulikon belülről is. (Erről még mindjárt írok.) Szóval:
- De összességében: anyu hozta a szintet, átugrotta a határait. Ma már magától mondta, hogy (ugye nyelvtanárként!) neki kelleni fog az élőzés, a hangfájl küldés, a videó megosztás, a gyerekek kiejtése miatt a videó és hangfájl fogadása… Nagyon nagyon büszke vagyok rá! Átlépte a komfortzónáját, még hozzá 3 nap alatt, és mindenképp sikerélmény neki, hogy helytáll.
2. Tudom, hogy most nagyobb bajban van, aki eddig lemaradt, “Miért nem vette fel a tempót?” -mondhatnánk. Igen, most sajnos beigazolódik, hogy a nyugdíjhoz közelálló, vagy nyugdíjas tanárok óriása elmaradásban vannak a digitalizáció világában – de ne feledjük, hogy ők álmukban sem gondoltak ezekre a megoldásokra, senki nem tanította őket, és szükségük sem volt rá eddig!
3. Ne feledjük, hogy nagy a tét – főleg ha érettségiztet valaki. Nem a saját kényelmi zónája, hanem a lelkiismerete, felelősség tudata vezérli az elhivatott tanárt.
NEM LETT TÖBB szabadidejük, a felkészülés (digitálisan és szakmailag és lelkileg) most 10x annyi energiát kíván, mint az eddigi munka.
4. Egyúttal indítványozom, hogy MOST kifejezetten sürgősen tanítsák meg a főbb teendőket a sulikon belül! (Később pedig rendszeresítsenek egy ilyen képzést.) Vicc, hogy a tanárok egymástól csipegetnek infókat, és most az egyikük külön kérésére az infó tanát hétfőn (!vagyis amikor már lehet, hogy nem is tudnak bemenni!) tart egy 1 órás gyorstalpalót… Nem ezzel kellett volna kezdeni?
Én pozitívnak tartom az anyukám alkalmazkodását és történetét, de -visszakanyarodva a kezdeti Maruzsa-gondolathoz – ez egyáltalán nem plusz szabadidő, sőt, nagyon komoly stressz, plusz idő a tanárnak is és az egész családnak, plusz költség (kamera, laptop villámgyors beszerzése). Felkészületlenül nagyon nehéz jól helytállni – de szerintem nekünk most sikerül. <3 Büszke vagyok!
