fitneszanyu

Vékony vs. Izmos

Nem mindegy, hogy csak fogytál vagy formálódtál. Sokan azt gondolják, hogy ők már a “kisebbel” is megelégednének, nem kell feltétlen a “hú de formás”. Pedig az utóbbit jóval könnyebb ám elérni, mint az előbbit! Ugyanis szórakoztatóbb egy jól  kiválasztott, élvezhető sporttal, és a kajában némi odafigyeléssel látványosan változni – mint koplalni, rosszul lenni, sóvárogni. A mérleg lehet, hogy az utóbbi módszerrel mutat hamarabb változást, de a tükör egészen biztosan a formás, feszes alakot szereti jobban – csak úgy, mint a legtöbb pasi, természetesen 🙂 (A fenti kép egyébként arra is jó bizonyíték, hogy az izmos egyáltalán nem nőietlenebb, sőt!) Egyszóval edzésre fel, és azon belül is a komoly lábedzésre! Kapcsolódó bejegyzés: Mindent a lábedzésről >> https://fitneszanyu.cafeblog.hu/2013/03/13/mindent-a-lab-edzeserol/

Szép napot, üdv, Blanka 🙂

FITNESZANYU a FACEBOOKON: www.facebook.com/Fitneszanyu

A Nagy Megújuló Program - a kiadvány

Vannak azok a nők, akik szinte egész életükben “épp fogyóznak” és “épp elkezdtek edzeni” – mégsem produkálnak soha látványos változást, és akár egy életet képesek leélni túlsúlyosan, önmagukkal elégedetlenkedve. És vannak azok a nők, akik egyszer csak felemelik az állukat, elhatározzák magukat  a változás mellett – és megcsinálják.

Mi a különbség a két csoport között?!

Miért sikerül az egyiknek, míg a másiknak éveken át egyszer sem?!

Miért lesz valakiből anyukaként is baromi jó nő, míg mások belesüppednek a “már mindegy” fázisba?!

A válasz nagyon egyszerű: a különbség a tudatosságban rejlik. Ahhoz, hogy biztosan az utad végére érj, egyrészt szükséged van arra, hogy tudd, mi a cél, merre tart az út. Másrészt szükséged van magára az útra, ami ki van kövezve, látható, konkrét, különben folyamatosan letévedsz róla.

A Nagy Megújuló Program című kiadvány egy konkrét 6 hetes életmódváltó program, amit a blog Facebook-oldalán meghirdetett nyereményjátékokkal lehet megszerezni! A kiadvány 42 napon keresztül, lépésről-lépésre vezeti végig az olvasót a változáson:

1. nap: cél kitűzése, adatok szakszerű felvezetése
2. nap: az első méregtelenítés (4 példa méregtelenítő.napra)
3. nap: az I. kardió edzés-terv
4. nap: első lélek-nap: “Határozd el magad!”
5. nap: a II. kardió edzés-terv

Kíváncsi vagy a többi 37 nap feladataira is? Kövess a Facebookon, és figyeld a játékokat, hogy Te is megszerezd a kiadványt! A füzet egy tanácsadó és napló egyben, melyben a fitnesz- és szépségipar szakemberei (személyi edző, dietetikus, kozmetikus, manikűrös, fodrász…) vezet be a Nagy Megújulás titkába! Tanuld meg profiktól a edzés-módszerek, a helyes étkezés, a szépségápolás  alapjait – és hajtsd végre lépésről lépésre a Programot, hogy elkápráztasd Önmagad, a párod, és az ismerősöket!

Fontos!! A programot nemcsak a saját bőrömön “teszteltem”, de már más anyukák is kipróbálták! R. Zsuzsi az olvasók szeme láttára újult meg a blogban! Nézd meg a káprázatos változást!

 

 

KEDVEZMÉNYEK!!!
A kiadvány hátuljában található egy kupon-oldal, ahol a Fitneszanyu Blog támogatói adnak 20-50% -os kedvezményeket a kiadvány tulajdonosának! Így az eredeti árak töredékéért juthatsz el
– fitneszterembe és személyi edzőhöz
– dietetikushoz
– fodrászhoz
– kozmetikushoz
– manikűröshöz
– fotózásra
– masszőrhöz
– gyógytornászhoz

Ismerd meg a Csapatunkat ITT! 🙂


Üdv, A Fitneszanyu Blog csapata

 

A Program kiemelt támogatói: PICURFOTO és  CORNER FITNESS

Pénteki fitt-nass tipp: a szőlő

Anyukáméknál járva hirtelen megéreztem a szőlő illatát, és akkor jutott eszembe, hogy már több mint féléve nem írom Nektek a “Pénteki fitt-nass tipp” rovatot! Mivel a rendszeresség nem az erősségem, ezért nem ígérem, hogy mostantól újra, minden pénteken étkezési tippel jövök – de ha olyan jó ötletem támad, mint most, mindenképpen megírom 🙂

A szőlő egy tökéletes nassolási lehetőség, illatával-ízével valódi őszi szolocsemege.  Számos jótékony hatása van a szervezetre, vértisztító és idegerősítő hatású, valamint segít az izom-regenerációban. Ezenkívül közismert a szőlőmag több pozitív hatása a szervezetre (elsősorban a vörös szőlőé): gyulladáscsökkentés, érregeneráló hatás, bőrszépítő hatás. (Az utóbbiban akár “kívülről” is segíthet a szőlőmag: szőlőmag lisztből készült pakolásként…)

Vegyétek-egyétek a szőlőt, kedves Anyukák, most mikor ideje van!! A sütni-vágyóknak pedig íme 2 izgalmas recept a szőlővel kapcsolatban:

Mascarponés szőlőtorta: http://www.nosalty.hu/recept/mascarpones-szolotorta-cukormentes

Szőlő-szeletek: http://www.sutigyar.hu/recept/szolos_szeletek_2

Fitneszanyu-tipp: vásárláskor érdemes megkóstolni egy szemet a kiszemelt fürtről, hogy nem savanyodott-e meg a gyümölcs az állástól! Arra is figyelni kell, hogy a asztma, tüdőgyulladás, tuberkolózis esetén tartózkodni kell a szőlő fogyasztásától!

Szép napot Nektek! 🙂 Üdv, Blanka

MÉG TÖBB TIPP, EDZÉSTERV, NYEREMÉNYJÁTÉK, ÉS FITT ANYUKA A FACEBOOKON! www.facebook.com/Fitneszanyu

Jön a baba!! - Mi lesz az alakommal?!

Úgy látszik, több kedves Olvasómra is jótékony hatással van a nyári naplemente romantikus hangulata, mert az elmúlt hetekben több levelet is kaptam arról, hogy útban van, vagy tervezik az első vagy többedik babát. ; ) Ehhez először is gratulálok, és hadd mondjam el, hogy fitt, kiegyensúlyozott, tudatos anyukákból sosem elég, úgyhogy hajrá-hajrá, illetve gratulálok-gratulálok! : ) De persze tudom én, hogy a biztatásért és gratulációkért a szeretteiteknek írtok – az én tisztem pedig marad a szakmai tanácsadás, úgyhogy nem is vesztegetem a szót, lássuk, mi az üzenet a Fitneszkismamáknak!

 

Vannak kismamák, akik az első babát várják, és aggódnak az alakjuk miatt – és vannak anyukák, akik a második vagy többedik babát várják, és azért aggódnak, mert az előző szülés óta nem nyerték vissza a versenysúlyukat. A nagy kérdés minden XXI. századi nő életében, aki babát tervez vagy vár:

MI LESZ AZ ALAKOMMAL?!

 

Megmondom én mi lesz: csodálatos idő vár rád!!! Teljesen mindegy, hogy hány kilót nyom a mérleg most, a lényeg, hogy tégy meg mindent a magad és a kicsi egészségéért! Igen, az egészségetekért, és a kiegyensúlyozott, nyugodt terhességért. Vagyis: amit megtehetsz: hogy helyesen étkezel, kellő mértékben mozogsz, és jól érzed magad – amit pedig nem tehetsz meg: az alakodon vagy más lényegtelen dolgon aggódsz a legcsodásabb 9 hónap alatt! Lássuk tételesen:

1. A várandósság alatt TILOS a fogyózás!

Tisztában vagyok vele, hogy ezt a mondatot nem szívesen hallod, de akárhol is tartasz az alakformálásban, a terhesség kezdetével azt 9 hónapra (plusz még egy kis idő utána…) fel kell függesztened! Ebben az időszakban TILOS a fogyózás, a végletes étkezés, pl. ha eddig teljesen elhagytad a húsokat, érdemes megbeszélned a védőnővel és az orvossal, hogy ez a szokás a terhességed alatt folytatható-e! Az eddigi (akár évek óta tartó) fogyási szándékod, most tedd fel egy képzeletbeli polcra, és örülj neki, hogy 9 hónapnyi szabadságot kaptál, és egy lehetőséget, hogy megtanuld szeretni, tisztelni a tested, ami most így is, úgy is egyre szebb és szebb lesz! Hagyd figyelmen kívül a gyermektelen barátnők megjegyzéseit a „kerekedésedre” vonatkozólag, vagy a már gyermekes barátnők kioktatását, hogy „úgyis lesznek csíkjaid…” Koncentrálj magadra!

2. KÖTELEZŐ a kiegyensúlyozott étrend

A pici és a saját egészséged érdekében, igyekezz az egészséges, kiegyensúlyozott és változatos étrend kialakítására. Sok anyuka vallja, hogy a terhesség előtt nem volt motivációja utána nézni az alapvető szabályoknak, és betartani azokat, azonban a testében fejlődő pici szervezetet figyelembe véve már nem is volt kérdés, hogy vegye-e a fáradtságot jót-jól enni! Most nem fogom összegyűjteni itt, hogy mit miért fontos, mit nem szabad enni, erről egymillió blog, cikk, könyv van – amit Te akarsz hallani az az, hogy nem feltétlen fogsz elhízni a terhesség alatt, ha jól eszel, és könnyen formába jössz utána. Erre pedig rábólinthatok, mert így is van. : )

3. A sportolást FOLYTATJUK

A terhesség alatti elhízások oka nemcsak a túlevés, hanem az aktivitás hirtelen lecsökkenése is. Ezért annak, aki korábban mozgott és nincs rá különösebb oka, hogy ezt abbahagyja, azt mondom, hogy folytassa azt a mennyiségű és jellegű mozgást, amit korábban végzett. Ez alól a szökdeléssel, térdhúzással, becsapódással vagy balesetveszéllyel járó sportok a kivételek, és az alulról indított hasprések!! Az intenzitást a 2. trimesztertől csökkentsük. Annak, aki korábban nem sportolt, tilos most bele kezdeni egy komolyabb programba, ők válasszák a várandós-tornákat. Minden kismama sétáljon nagyokat, kellemes, kényelmes tempóban, ha jól esik, és nyújtson sokat!

4. A terhességi csíkok ellen krémet használunk

Rengeteg városi legenda terjeng a terhességi csíkokról, csak úgy mint a szétnyílt hasizomról. Az alapelv, hogy kenjük a hasunkat az erre kifejlesztett krémekkel, de garancia nincs rá, hogy a bőr nem reped szét. Nem garancia az sem, hogy valakinek kockás hasa van a terhesség előtt, vagy eleve súly felesleggel lett terhes. Ez egy olyan kérdés, ami zsákbamacska, már csak azért is, mert a baba mérete (önmagában, meg az anyuka termetéhez arányosítva is) meghatározó! Állítólag a krém masszírozása (főleg az utolsó hetekben, ahogy „leereszkedik” a baba) a bőrbe a legjobb, amit tehetünk, illetve a minél kevesebb felesleges pluszkiló (hájból) felhalmozása.

5. Aludj sokat!

Én az első trimeszterben vagy aludtam, vagy hánytam. Egyetlenegyszer sem tornáztam, mert egyszerűen nem ment. Ha te is hasonló alkat vagy, semmi gond, néhányszor szakíts időt egy kis sétára, ha épp jól esik. Az alvással nem kell spórolni, akkor sem ha korábban imidzsed volt a pörgés. Most rengeteg energiára van szükséged/tek – no és hidd el, pár évre előre alszod most ki magad!! : )

+1: Ne izgulj!

Feleslegesen izgulsz azon, hogy a szülés után mennyi idő alatt nyered vissza az alakod, vagy hogy más kismama hogy néz ki! Ennek nincs jelentősége! Pláne így, hogy ez a blog már most tele van kész edzéstervekkel, tippekkel, és egyre több Olvasó mondhatja el, hogy újra formába hozta magát! Amint készen állsz rá, nem lesz más dolgod, mint visszalátogatni ide, és a megfelelő mozgásformát kiválasztani – akár segítséggel!

Fitneszanyu-tipp: hamarosan egy várandós-torna oktató hasznos gyakorlatokat oszt meg Veletek, itt a blogban, melyeket bátran végezhetsz a terhesség alatt! Kövesd a blogot!

 

Hamarosan újabb tippekkel, infókkal jövök Nektek itt a blogban! Addig is látogass meg minket a Facebookon:  www.facebook.com/Fitneszanyu Addig is íme egy pocakos kép, rólam, ami azt bizonyítja, hogy én sem voltam épp vékony a terhesség alatt – boldog viszont annál inkább!! (Azonkívül egy csomó plusz kiló szinte azonnal leolvad majd rólad magától ; ) Üdv, Blanka

Fitneszanyu - fitneszkölyök

A fitneszanyuság természetesen azt is jelenti, hogy elhangzik a hátunk mögött a bűvös mondat: „aztaaa de jól néz ki szülés után!!” Meg azt is, hogy mosolygósan, felszabadultan megyünk haza az aerobik óráról vagy a futásból. De ennél sokkal többről is szól. A példamutatásról.

Nagyon sok gyereknek már ott megszűnik a jó kapcsolata a mozgással, a sporttal, hogy először beáll a tornasorba első osztályban. Néhány hónappal előtte az óvodában, és néhány nappal előtte a játszótéren boldogon futkározott, labdázott, kúszott-mászott – majd eljön az első testnevelés óra, és (rossz esetben) napról napra gyűlöli meg a mozgást a kicsi. (Jobb esetben a tesióra csupa sikerélmény, aminek következménye a sportban gazdag életmód – de sajnos a magyar lakosságról készült, mozgással kapcsolatos felmérések szerint nem ez az általános.) Elméletileg ugyanúgy kúszni-mászni, labdázni és futkározni kell, a gyakorlatban azonban pontosan begyakorolt, végrehajtott mozgásokról van szó, majd ezeknek a felméréséről. Ma már tudjuk, hogy ebben az életkorban rendkívül káros a hagyományos értelemben vett tanulás (ugyanilyen az óvodai nyelvtanulás is pl.), hiszen ilyenkor még bőven a kreativitásnak kéne fejlődnie, amit a korlátok közé szorítás rombol. Ezenkívül az osztályzás, a többi gyerekkel való összehasonlítás az önbizalmat is rombolja – hiszen egyáltalán nem biztos (sőt, lehetetlen), hogy valakinek minden típusú feladat ugyanolyan jól menjen, mindegyik kondicionális képessége (erő, állóképesség, hajlékonyság) ugyanolyan fejlett legyen. Nem csoda, hogy már kiskamasz korban jellemző a mozgásszegény életmód, az elhízás. Azt mondják, a mai gyerekek lusták, én azonban megfordítom a kérdést: ki vette el a kedvüket a mozgástól? Hiszen egyik gyerek sem születik lustának. Ha találna olyan mozgásformát, amibe szerelmes, vajon ugyanúgy hosszú órákat töltene a kanapén?!

A mi feladatunk anyukaként megmutatni a gyereknek, hogy a mozgás jóval több, és izgalmasabb, mint amit a tornaórán lát! Nézzük meg, mit csinálhatunk másképp, mint a tesitanárok!

 

1. A mozgás öröme

Az első és legfontosabb szabály, hogy kompenzáljunk: ne hagyjuk, hogy a „mozgás” szóhoz rossz élményeket, esetleges cikizéseket, megaláztatásokat kössön, és egy életre megutálja a mozgást – és ezzel a saját testét. Találjunk neki olyan mozgásformát, amit szeret, amiben sikere van, ami alkatának megfelel! Bizony az alkat is rengeteg számít (magasság, csontosaz, hízékonyság) – és egyetlen olyan alkattípus sincs, amelyik valamelyik mozgásformában ne lenne előnyös! Ha mosolyogva jön ki az öltözőből a karate edzés után, vagy lelkesedik, ha biciklizni hívjuk – figyeljünk fel a jelekre, és biztassuk!

2. Önmagához képest fejlődjön

A mi testnevelőnk gimiben a Cooper-futást (mindenki rémálmát), nem pontosan a klasszikus skála (perc/osztályzat) szerint osztályozta, hanem figyelembe vette az előző félévi teljesítményt is: ha javítottunk ahhoz képest, eggyel jobb jegyet kaphattunk. Ő megértette azt, hogy mennyire fontos figyelembe venni az egyéni fejlődést! Értessük meg a kicsivel, hogy ha a külön edzéseken az edző azt mondja, hogy félév alatt sokat fejlődött, akkor az az igazi eredmény, és nem kell kétségbeesni, ha egy hét alatt nem tanulta meg messzebbre dobni a kislabdát.

3. Az életszerű mozgásanyag

A tornaórákon sok bevett gyakorlat van, melynek valójában kevés funkcionális hatása van. Például gondoljunk arra a gyakorlatra, amikor a medicinlabdát a fejünk felett, hátra felé kellett minél messzebbre eldobni. Ha van olyan mozdulat, amit a hétköznapi életben még nem csináltam, akkor az ez. Ha a gyerek szeret túrázni és úszni, azzal fejlődik az állóképessége, ha mászókázni szeret, fejlődik az ereje. Ha ezekben a mozgásformákban támogatjuk, vagy vele űzzük őket, remélhetőleg nem az előbbi gyakorlatot kapcsolja majd a „sport” szóhoz.

4. A háttértudás

Sajnos Magyarországon az a divat, hogy élesen különválasztják a tantárgyakat – a gyerek megírja a témazárót a biológia órán az emberi szervezet valamely részéből (amire összesen csak 1 évet fordítanak gimnáziumban!), majd a jön a tesióra, és fogalma sincs arról, hogy egy nagyobb futás után miért szúr az oldala, miért megy föl a pulzusa, miért lehet másnap izomláza. Nem látja át egészében a szervezetét, annak működését. Picit nagyobbacska gyerekeknél már meg lehet tenni, hogy egyszerű szavakkal elmagyarázzuk az élettani jelenségeket, ezzel is növelve az információk közötti kapcsolati hálót az agyban.

 

Fitneszanyu-tipp: a fenti tanácsokat akkor tudod leginkább betartani, ha Te magad is sportolsz, azonban a legjobb tanítás a példamutatás! Ha Te magad mosolyogva jössz haza a futásból, vagy lát egy táncbemutatón – a gyerek biztosan utánozni akarja majd a te viselkedésed: vagyis keresni fogja azt a tevékenységet, amivel ő is hasonló élményt élhet át!

 

Tetszett a bejegyzés, vagy nem értesz egyet? Mondd el a Facebookon! www.facebook.com/fitneszanyu Várlak a blogban 3 nap múlva, amikor átrágjuk a témát: mire jó a kondi és mire a kardió edzés! 🙂 Üdv, Blanka

A fokozatosság elve (az első 3 lépés)

A fokozatosság elve a fitnesz minden területén érvényes, de egyik célcsoportnál sem olyan hangsúlyosan, mint az anyukáknál! A sokféle edzésmódszer, tanács közt elvesztél, és nem tudod, hogyan láss hozzá? Vagy nem tudod, hogyan folytasd? Idegesít, hogy nem látod át: mi most a megfelelő, mi lesz 1 hónap múlva ideális, és hol tartasz egy év múlva?! Íme, egy konkrét 3 lépéses mérföldkő-terv anyukáknak!

 

I. Az első 6 hét (A szülés után közvetlenül)
PARAMÉTEREK: napi 1-2 gyakorlat, 10-30 perc séta
Az első 6 hétben (amennyiben a kismama korábban nem sportolt rendszeresen) csupán nagyon könnyed gyakorlatok engedélyezettek – és a fokozatosan növekvő idejű séták. A Mozgás a gyermekágyas időszakban c. bejegyzésben megtalálod azokat a gyakorlatokat, melyeket már ekkor végezhetsz – és a kapcsolódó alapszabályokat, mint pl. az erős melltartó viselése!

Kapcsolódó cikk:  Mozgás a gyermekágyas időszakban (védőnő írása)

 

II. Kezdő edzésterv anyukáknak
PARAMÉTEREK: heti 3-4 alkalommal 30 perc, és/vagy napi 30-60 perc séta
Ha a Mikor kezdhetünk el edzeni? c. bejegyzésben található tesztet kitöltötted, és kiderült, hogy elkezdhetsz edzeni, akkor is egyelőre csak egy átmozgató, könnyed edzéstervet ajánlok. Ez a főbb izomcsoportokat mozgatja át, és eleinte akár súlyzó nélkül is végezheted! Pontos leírásért (mit, hogyan, hányszor…) olvasd el a Példa kezdő edzéstervre c. bejegyzést! Ezt csak akkor kezdd el, ha nem fáraszt ki túlságosan, és egészen addig csináld (4-6 hét) míg nem érzed, hogy a napi szintű végzése sem fáraszt már ki! Ne feledkezz meg a pulzusmérésről! (Ezt a tervet ajánlom azoknak is, akik nem szülés után, hanem sok kihagyás után kezdenek el most mozogni.) Kevésbé intenzív csoporos órákra is elkezdhetsz bejárni, és persze kezdj keresni baba-mama tornákat! 🙂

Kapcsolódó cikkek: Mikor kezdhetünk edzeni szülés után?
 illetve Példa kezdő edzéstervre

 

 

III. Alap, teljes testes edzésterv és kardió
PARAMÉTEREK: heti 3-4 alkalommal 1 óra (plusz a séta)
A teljes testes edzésterv már jóval átfogóbb, mint a korábbi, és ezzel már kezdetét veszi a valódi változás, melyre annyira vágysz a szülés óta! 🙂 (Ezzel kezdhetnek azok a nem-anyukák is, akik sportolgattak korábban, de most tudatosan akarnak elkezdeni edzeni!) Ezt a tervet az Újrakezdő edzésterv c. bejegyzésben találod. A tervet kiegészítheted kardióval is kedved szerint, pl. a kondi után 15 perc gyaloglással vagy kocogással, de azt is megteheted, hogy váltva végzed egyik edzésnapon a kondit, másikon kardiózol. Viszont a pulzusmérésről ne feledkezz meg, ha még szoptatsz! (Ezt a terv szintén 4-6 hétig jelent majd fejlődést Neked.) Elkezdheted az intenzívebb csoportos órákat is, ha jól esik.

Ha a fenti terv már nem jelent kihívást, kezdhetsz komolyabb edzéstervben gondolkodni. Ez azt jelenti, hogy fordíthatsz több időt a sportra (heti alkalomban, vagy egy edzésre percben), kipróbálhatsz új, intenzívebb mozgásformákat, elkezdhetsz nagyobb súlyokkal dolgozni, vagy új gyakorlatsorral edzeni. A lehetőségek tárháza végtelen – mire odáig eljutsz valószínűleg kikristályosodik, merre hogyan tovább. (És ha mégsem, itt a blog, hogy kérdezz.) Az azonban biztos, hogy addigra nemcsak esztétikailag újulsz meg, de fizikailag is megerősödsz! 🙂 A lényeg a fokozatosság, és hogy figyelj önmagadra: hallgass a testedre, aki mindig jelzi Neked, mennyit bír még! 

Kapcsolódó cikk: Példa újrakezdő edzéstervre szülés után

Fitneszanyu-tipp: a baba-mama tornák oktatói konkrét tanácsokat tudnak adni az egyes gyakorlatokkal kapcsolatban, és sok szempontból ajánlom ezeket a foglalkozásokat. (Jövő hét pénteken például konkrét foglalkozásokat és oktatókat ajánlok Nektek itt a blogban!!!) Azonban mindenképpen iktasd be a valódi, intenzív edzéseket az életedbe, ha valódi változást szeretnél!

Ha van hozzáfűzni valód, tapasztalatod, vagy ellenvetésed – várunk a Facebookon, hogy megoszd velünk! https://www.facebook.com/Fitneszanyu  🙂 Jövő pénteken baba-mama torna és terhes torna foglalkozásokat ajánlok Nektek, konkrét helyszínnel, óra bemutatással – de addig még jópár érdekes cikkel jövök, pl. most pénteken pedig megbeszéljük: valóban a kövérség az új divat?! Érdemes vissza-visszatérni a blogra! 🙂 Üdv, Blanka

Személyes találkozó a Fitneszanyuval!

Mint már írtam korábban, holnap (hétfőn 7.00-9.00) elkezdek újra órát tartani – habár egyelőre csak helyettesítőként! Nagyon várom ám!  🙂 Kíváncsi vagyok, hány kedves olvasómmal találkozhatom személyesen, hogy jól érzitek-e majd magatokat, és hogy milyen kérdéseket tesztek fel nekem az óra után! 🙂 Gyertek bátran! www.cornerfitness.hu

Üdv, Blanka

Fitneszanyu a Facebookon: https://www.facebook.com/Fitneszanyu

Fitneszanyu a Facebookon!

A Fitneszanyut most már a Facebookon is megtaláljátok! Értesüljetek az új bejegyzésekről, tippekről, edzéstervekről, melyekkel februártól még sűrűbben jelentkezem! Várlak Benneteket! 🙂 Üdv, Blanka

https://www.facebook.com/Fitneszanyu

Az akaraterő és a következetesség

Nemrég bejárta a netet a videó, melyen egy fiatalember arca látható – 6 éven át minden egyes napját azzal kezdte, hogy lefotózta a saját arcát. Apró feladatnak tűnik, mégis az a véleményem, hogy a legtöbben egy hét után feladnánk. Mert elfelejtjük, mert majd kicsit később, mert nincs időm, mert majd holnaptól, mert minek…

 

 

Pont, mint az edzéssel vagy a diétával. Ha azonban akkor és ott megcsináljuk, amit elterveztünk, akkor apró lépésekben haladunk a nagy Cél felé. Apró feladat napi egy fénykép az ébredés után, és apró feladat félretolni a KinderBuenót, nem szedni újra a tányérra. Mint ahogy nem olyan borzalmas a gyerek lefektetése után félórát tornázni, ahelyett, hogy a Facebookon lógnánk, vagy igénytelen programot bambulnánk a TV-ben.

 

Mégis miért nem nincs hozzá akaraterőnk?! Miért tűnik olyan hosszúnak a 6 év, ha egy ilyen apróságról van szó, miért nem szánunk félórát a saját testünkre naponta, mely szolgál minket a többi 23 és fél órában?!

 1. Mert egyszerűbb kihagyni. Mert egyszerűbb a monitor előtt mások kiírásait olvasgatni, mint átvenni a melegítőt, és elkezdeni guggolni… Nincs akaraterőnk elkezdeni, vagyis lusták vagyunk.

2. Mert félünk. Félünk, hogy ha ma meg is csináljuk az előírt feladatot, holnap nem lesz erőnk vagy kedvünk, és akkor a mai is hiába volt. Akkor már inkább hagyjuk az egészet.

MEGOLDÁS: Először is apró, megvalósítható célokat tűzzünk ki, melyeket tuti megcsinálunk. Másodszor is ne elmélkedj a holnapon, csak a ma éjfélig láss – étkezésben és edzésben is. (Ha pedig egyszer-egyszer kimarad az edzés, az is csak az aznapra vonatkozik, másnap megint teljesítheted az adagod!)

Így fejlődhet az akaraterőd, és szépen következetesen végigmehetsz az úton, ami a célodhoz vezet! Ha jó az edzésterved és nem szalmaláng-szerűen fogyózgatsz, az eredmény garantált!

 

 

Fitneszanyu-tipp: a napi fotózáshoz hasonlóan te is kitűzhetsz egy apró feladatot mindennapra, mely bebizonyítja számodra, hogy hosszú távon is képes vagy kitartani! Amint megismered ezt az érzést, sikered lesz a formálódásban is!

 

Kövesd a blogot, mert 3 nap múlva arról írok, hogyan teheted igazán profivá az edzésedet!! 🙂 Üdv, Blanka

A Fitneszanyu a Facebookon: https://www.facebook.com/Fitneszanyu

SZILVESZTERRE

A párommal elképedve néztünk egymásra, mikor leesett, hogy az idei szilveszter egészen másképp alakul majd a babucival, mint az eddigiek. Ti hogy csináljátok?? Mentek más babás családhoz vagy jönnek hozzátok? Esetleg a nagyi vigyáz a picire, míg ti kibulizzátok magatokat? Mi úgy döntöttünk, otthon maradunk, és megemésztjük, hogy eltelt egy év.

Kívánok nektek sok-sok boldogságot és kockát a hasatokra 2013-ban!! 🙂 Blanka

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!