fitneszanyu

Most megújulok! 1. hét

Sziasztok! Ez a rovat rendhagyó lesz, hiszen a saját Nagy

Ez vagyok én :)

Ez vagyok én 🙂

Megújulásomat követem benne végig, 6 hétig. Ez 42 nap, az eredetileg megálmodott Nagy Megújuló Programom időtartama. Állítom, hogy ennyi idő alatt már látványos változást lehet elérni, a megfelelő életvitellel.

Aki nem ismer, azoknak pár szó magamról: Hámori Blanka vagyok, aerobik- és személyi edző. Pár hét múlva hivatalosan is lejár a GYES-em, és ezért döntöttem úgy: végleg formába rázom magam : ) Mióta megvan a kisfiam, és az edzések mellett a vállalkozásom üzleti ügyeivel is foglalkozom, állandóan foglalkoztat a kérdés:

Össze egyeztethető-e a fitnesz az anyasággal és/vagy munkával?!

Az én válaszom egyértelmű IGEN, de azt is tapasztalom, hogy a topformát hozni már egyáltalán nem olyan könnyű, mint korábban… Folyamatosan azon dolgozom, hogy én (és persze a drága Vendégkéim, akik szintén dolgoznak, gyereket nevelnek stb.) a leggördülékenyebben érjék el a céljaikat az alakformálással. Az újrakreált Nagy Megújuló Programom lényege a GYORS és LÁTVÁNYOS alakformálás. És hogy ne kételkedjetek benne: saját magamon mutatom be az új turbó NMP hatásosságát! : ) Kedves Utolsó-5-pluszkilóim, reszkessetek!! 😛

 

AZ I. HÉT

Nagyon lelkesen vágtam bele a hétbe, mert most először fogom “program-szerűen” alkalmazni a BYAS termékeket, amik hivatalosan is szerepelnek az újrakreált NMP-unkban. Múlt vasárnap (2015. jún. 7-én, reggel) mértem le magam először: testsúly, testzsír%, izom%, derék, csípő, comb… (A pontos adatokat és bikinis képeket csak a hírlevélre feliratkozottaknak küldöm ki, iratkozz fel te is!)

ÉTKEZÉS AZ 1. HÉTEN:

Csak kedden kezdtem el beiktatni a 2 féle BYAS terméket, a hatás azonnal egyértelmű volt már az első nap után, és azóta sem változott:

  • csökkent az étvágyam – először életemben nem bírtam megenni a gyerek által otthagyott vacsi-maradékot, rá sem bírtam nézni!
  • energikusan, jó közérzettel csináltam végig a napjaimat
  • du. 5 körül eszem utoljára, este 6-7 körül iszom meg a turmixot, és még reggelre sem vagyok éhes…

Szóval -végre, életemben először- a diéta, a csökkentett kalória nemhogy nem okoz szenvedést, de olyan jó érzéssel tölt el, hogy az fantasztikus!

 

 

BYAS Transformation Shake

BYAS Transformation Shake

XLR8 kapszula

XLR8 kapszula

 

EDZÉS AZ 1. HÉTEN

Heti 3x mozogtam a héten, 2 súlyzós edzés, és 1 aerobik (amit én tartottam.) A súlyzós edzéseimben 3 x 12-15 széria- ill. ismétlésszámokkal dolgoztam, az első napon főleg felsőtestre (mell, hát, váll izmokra 2-3 gyakorlat ment, a többire 1-2), a másik napon pedig a láb és bicepsz-tricepsz kapott többet (2-4 gyakorlat – az összes többi 1-2 gyakorlat.) Kb 1 óráig tartanak ezek az edzések, kardiózni nem volt időm.

Az aerobik edzés természetesen a step-kondi órám volt, bár a nagy meleg miatt nem voltunk topformában a csajokkal 😀

 

EREDMÉNYEK AZ 1. HÉTEN:

1 kiló egyértelműen lement, az izomszázalék nőtt és a testzsír-százalék csökkent! A derékból 3 centi (!), csípőből és combból 1-1 centit vesztettem. A múlt héten a boltban kinézett farmerból, csütörtökön már egy számmal kisebb kellett! : )

A fogyáson túl: jó közérzet, maximális energia, jó alvás, és hétvégén egy kis strand… : P

Tópart, duma a legjobb barátnővel és Nők Lapja <3

Tópart, duma a legjobb barátnővel és Nők Lapja <3

Számomra ez hihetetlen változás, de a mérleg, a centi, a barátnők kritikus szeme nem hazudik… És ez még csak az első hét! :)) Drukkoljatok Nekem! Blanka

————————————————————

Természetesen Te is kipróbálhatod a Nagy Megújulás turbóváltozatot – jelentkezz az elsők között, akik tesztelik a hatékonyságát! Részletekhez kattints ide!

Súlyzókkal a futópadon? IGEN!

A kardió sokszor nagyon unalmas, és időhiányában sokszor dilemmázunk, hogy a kardióra szánjunk-e időt, vagy az erősítésre. Aztán ismereteink vagy hiedelmeink szerint döntünk valamelyik mellett, miközben hiányérzetünk marad…

Ha a fogyás-alakformálás a cél, akkor néhány gyakorlatot felvihetünk a kardiógépre is, így

  • megfelelően magas a pulzus számunk
  • közben némi erősítést is végeztünk
  • időt is nyertünk
  • és csak azokat a gyakorlatokat kell a kardió végén (pl 15 percben) elvégezni, amit képtelenség a futópadra felvinni

A módszer hátránya, hogy igazán nagy súlyokkal nem tudsz a futópadon dolgozni, hiszen ahhoz nagyobb koncentráció szükséges, viszont 2-3 kilóval végrehajthatsz pl:

vállbólnyomást
mellkas előtt zárást
bicepszezést
tricepsz nyújtás fejfölé
állighúzás
guggolás
kitörés

running_machine_01

Hogyan is nézhet ki egy ilyen edzés? Íme egy mintaterv:

  1. Bemelegítés (4 perc laza futás majd 2-3 perc gimnasztikus melegítés, dinamikus nyújtás)
  2. gyaloglás felfelé futópadon (3 emelkedő, 5,5 km/h) – 4 perc
  3. guggolás a pad két szélén – 20 ism.
  4. vállbólnyomás 3 kg-val – 15 ismétlés (gyaloglás közben: 1 emelkedő, 4 km/h)
  5. bicepszezés kalapácsfogással, 3 kg – 25 ism.
  6. (KÉSŐBB TALAJON KIEGÉSZÍTŐ GYAKORLATOK)
  7. Levezetés + nyújtás

A 2-3-4-5 szakaszokból legyen 4 kör! Mikor leállsz guggolni, akkor nyugodtan vedd le a sebességet 2-re, a dőlés szöget 0-ra. A gyakorlatok közben olyan sebességet válassz, ahol még szabályosan, biztonságosan hajthatod végre a gyakorlatokat. Ha először vagy  futópadon, inkább halaszd későbbre ezt a fajta edzést, míg magabiztosan kezeled a padot.

Mire figyelj még?

– pulzus számodra
– kiegészítő gyakorlatokra
– egész heti edzésterveddel harmonizáljon ez a terv

Jó edzést! 🙂 Blanka

FB_20140924_08_53_15_Saved_Picture

 

Elakadtál az edzésprogramodban vagy diétádban? Gyere el INGYENES állapot felmérésünkre, beszéljük át, hogyan tovább! Tovább a termünk oldalára.

Személyes blogomban többet olvashatsz a nőiesség, anyaság-karrier kérdésekről, motivációkról – tovább a bloghoz.

Olyan munkára vágysz, melyet végezhetsz otthon vagy csapatban, teljes vagy rész munkaidőben, akár GYES mellett?  Várunk a csapatunkba – tovább az ajánlathoz!

Ha végre itt a nyár... még többet edzünk :)

Itt a nyár. Ha a még tanulsz, több időd lesz edzeni. Ha anyuka vagy, akkor kevesebb. Kivéve ha GYES-en lévő anyuka vagy egyetlen babával, mert akkor irány a baba-kocsis gyaloglás.

Szóval: nem tudom, jó-e NEKED, hogy itt a nyár, nem tudom, milyen változásokat hoz az időbeosztást és életvitelt tekintve, de…

… de az biztos, hogy nyáron hosszabb a nappal, vagyis több az idő, és több a lehetőség edzeni : ) Máris mutatom, miért:

1. Kora reggeli jóga a madarakkal

Jóga a teraszon,míg a többiek alszanak. Vagy futás, biciklizés, súlyzók… Mindegy. A lényeg, hogy télen 6-kor alig akartad kinyitni a szemed – most viszont a napfény és jóidő kiugraszt az ágyból : )

Rise-and-Shine

2. Friss levegő, szellő, szabad tér

Remélhetőleg a város olyan szegletében élsz, hogy valami zöldterület van a közeledben. Legalább hétvégére. Ugye, hogy sokkal izgibb a szabadban tekerni vagy túrázni, mint a gépeken a teremben, a másik fenekét nézve? ; )

3. Ha mégis terem akkor változatosság

Ha mégis terembe vetődnél, azt tapasztalhatod, hogy az unalmas oktató-gárda itt-ott helyettesítéssel van feldobva, hisz tudod, az aerobik edzők is emberek és néhanapján ők is nyaralnak… : P Így új arcokat / gyakorlatokat / óratípusokat / nézeteket / poénokat ismerhetsz meg ezen a a nyáron…

MEDITATION

4. Esti futás, flow

A nyári esti futások, egyedül, tücsök-hegedűvel, a Balaton  parton, míg apáék valahol fagyit nyalnak, vagy csillagokat néznek… Ugye, anyaként milyen ritkán van időd magadra és a gondolataidra? Minden mindig Róluk szól… Igaz, most hogy végre van időd magadon gondolkodni… most is rájuk gondolsz. : )

Jó edzést nyáron is, mint mindig 🙂 Blanka

———————————————————–

Elakadtál az edzésprogramodban vagy diétádban? Gyere el INGYENES állapot felmérésünkre, beszéljük át, hogyan tovább! Tovább a termünk oldalára.

Személyes blogomban többet olvashatsz a nőiesség, anyaság-karrier kérdésekről, motivációkról – tovább a bloghoz.

Olyan munkára vágysz, melyet végezhetsz otthon vagy csapatban, teljes vagy rész munkaidőben, akár GYES mellett?  Várunk a csapatunkba – tovább az ajánlathoz!

 

Pozitív energiákkal az alakformálásért!

Vanda személyi edzésre járt hozzám egy ideig. Korábban is ismertem, és azóta is tartjuk a kapcsolatot, így tudtam: mióta világ a világ Vanda fogyózik. Magas is volt és nagydarab, nem kövér, de volt rajta felesleg. Éveken át hallgattam, hogy most így fogyózik, most azt a módszert próbálja ki, most ez a termék, most az az edző… Mondanom se kell, semmit nem fogyott.

Múltkor szembe jött velem az utcán, és nem hittem a szememnek: hibátlan alak, mosolygó arc, ragyogó nő. Elképesztően nézett ki! Természetesen azonnal beszélgetni kezdtünk, és találd ki, mi történt vele…

FB_20141130_18_11_00_Saved_Picture

 

  • Sikerült a nyelvvizsgája (amivel ezer éve szenvedett, húzta-halasztotta…)
  • Talált egy jó munkahelyet, ahol jól érzi magát
  • Talált egy olyan Férfit, akivel tökéletes összhangban, szeretetben élnek

Milyen gyakori!

Ahogy feloldósnak a görcsök (lehetőleg több, jelentősebb görcs), azonnal beindul a fogyás (vagy szépül az arcbőr, erősödik a köröm, nincs alvás probléma stb. – szóval a fizikai valóban megnyilvánul az Erő, az Egész-ség…)

Ennek különböző okai vannak (az én nézetem és tapasztalataim szerint) :

  1. Konkrét érzelmi evés csökken
    Maga a tett (unatkozom és eszem, bánatos vagyok és eszem) oka fogyottá válik, vagy egyszerűen többé nincs idő rá! Mínusz kalóriák.
  2. Megszűnnek a gócpontok – szabad áramlás
    A lelkiismeret-furdalás, a szégyen vagy más súlyosan negatív érzelmek olyan blokkokat hoznak létre bennünk, melyek akadályozzák az energiák szabadon áramlását. Ha ez helyre áll, beköszönt az EGÉSZ-SÉG. : )
  3. Gondolataink hatással vannak az ételre!
    Ugye hallottál azokról a kísérletekről, melyben a szobanövény elhervad a folyamatos negatív ingerekre, a pozitívakra viszont kivirágzik? Az ételeink többsége növényi eredetű, ne feledd. A gondolataid és érzelmeink pedig óriási erővel: a közelen élő rendszerek könnyedén ráhangolódnak! Ha eleve „uristen-hány-kalória-ez” hozzáállással állsz neki egy étkezésnek, akkor a hízás elkerülhetetlen.

imagesU77ETLBE

Próbálj pozitívan, nyugodtan és ésszerű adagokkal étkezni. Mondj előtte el egy „köszönömöt” vagy áldást, hogy az étel pozitívan hasson a szervezetedre! Felejtsd el a rettegést és lelkiismeret furdalást! Ez a hozzáállás sokkal többet ad a Testednek, mint bármely diéta vagy étrend kiegészítő!

Jó szépülést kívánok, Blanka : )

————————————————————

Elakadtál az edzésprogramodban vagy diétádban? Gyere el INGYENES állapot felmérésünkre, beszéljük át, hogyan tovább! Tovább a termünk oldalára.

Személyes blogomban többet olvashatsz a nőiesség, anyaság-karrier kérdésekről, motivációkról – tovább a bloghoz.

Olyan munkára vágysz, melyet végezhetsz otthon vagy csapatban, teljes vagy rész munkaidőben, akár GYES mellett?  Várunk a csapatunkba – tovább az ajánlathoz!

Ugye, nem leszek túl izmos?

Ha egy picit is otthon vagy az edzés világában, akkor te is jókat derülsz azon a kijelentésen, hogy “nem erősítek, mert túl izmos leszek.” Ugye ezt főként nők szájából lehet hallani, és azon van a szomorú hangsúly, hogy még mindig lehet hallani!

Nemrég egy több mint 100 kilós természetgyógyásztól hallottam, pedig róla azt gondoltam volna, hogy legalább picit tisztában van a szervezetünk működésével, például, hogy a férfiak a tesztoszteron miatt izmosodnak könnyebben. Meg hogy a fogyás nem feltétlen csak erősítés révén érhető el, ugye van olyan hogy kardió, diéta meg ilyenek…

Mindegy, rezignáltam megállapítottam, hogy a tucatszámra képzett természetgyógyászok a gimis biosz anyaggal sincsenek tisztában ez van. Hallgatva a buszon öltözőben, kismama klubokban elhangzott beszélgetéseket viszont már néha kezdem elveszteni a józan eszem: P

Ezért most gyorsan egy cikk, hogy az én olvasóim szakszerűbben kezeljék ezt a kérdést!

girl-deadlift

1. A fiúkban a tesztoszteron eleve nagyobb erőt és gyorsabb izmosodást eredményez. Lányok, akik izmosodni kívántok: évek és véres verítékes edzés kell (meg egy-két apró kiegészítés…) ahhoz, hogy igazán NAGY izomzatra tegyetek szert!

2. A 3 kilós kézisúly nem nagy súly. Egy testépítő (akinek a látványa miatt félsz a súlyzóktól), valószínűleg még a bemelegítéshez sem használ ekkorka súlyt : )

3. A “kis súly” és “nagy súly” használatára máshogy reagálunk, a kis súllyal többet vagyunk képesek végrehajtani (15-20 ismétléseket) míg a nagy súllyal egyszerre 6-10 ismétlés megy. Az előbbit tónusosság növeléséhez, és általános fittség eléréséhez használjuk, az utóbbit a hangsúlyozottabb, egyértelműbb izomzat eléréséhez.

no-atvaltozas-edzoterem-663x189

4. A fehérje nem doppingszer, nem illegális testépítőcucc. Hanem az alapvető tápanyag szükségletünk része! (fehérje-szénhidrát-zsírok) Ha megeszel egy kis husit, fehérjét vittél be. Ha a proteinturmixra gondoltál, nos, nem, az sem illegális – egy táplálék kiegészítő, mellyel biztosítod a szervezetednek a megfelelő fehérjeforrást.

Hajrá lányok, jó edzést, jó szépülést! 🙂

Blanka

————————————————————

Elakadtál az edzésprogramodban vagy diétádban? Gyere el INGYENES állapot felmérésünkre, beszéljük át, hogyan tovább! Tovább a termünk oldalára.

Személyes blogomban többet olvashatsz a nőiesség, anyaság-karrier kérdésekről, motivációkról – tovább a bloghoz.

Olyan munkára vágysz, melyet végezhetsz otthon vagy csapatban, teljes vagy rész munkaidőben, akár GYES mellett?  Várunk a csapatunkba – tovább az ajánlathoz!

"Csak a férfiak sajátja a testi erő?"

Imádom Fekete Ferenc Női testépítés c. könyvét, és most ebből a könyvből egy érdekes részletet szeretnék kiemelni, minden kedves Hölgy Olvasóm számára motivációnak 🙂

“Egy tanulmány, mely a létező világrekordokkal foglalkozik, azt feketeferencmutatja hogy azokban a sportágakban, ahol a férfi és a női világrekordokat egyaránt nyilvántartják, a női versenyzők teljesítménye általában 10%-kal marad el a férfiakétól. De ez az összehasonlítás is félrevezető lehet! Például 1970-ben a legjobb 400 m-es gyorsúszó jobb időt úszott, mint a legjobb férfiúszó az 1950-es évek közepén! Ezek szerint a fejlődés igencsak biztató.

Most vegyük szemügyre, hogy milyen különbség mérhető le az egyes testrészek fejlettsége között! Amikor a felsőtest erejét nézzük, akkor a nők 43-63%-ban bizonyulnak gyengébbnek, mint a férfiak. Ezzel szemben az alsótest vizsgálatakor kiderül, hogy a nők itt csak 27%-kal gyengébbek. Ennek az a magyarázata, hogy ők is rendszeresen gyalogolnak, kerékpároznak, hegyetmésznak, és ezáltal sokkal nagyobb mértékben fejlesztik alsótestük erejét!

Ha az izomerőt a testsúly nagyságához viszonyítjuk, akkor a különbség a nők és férfiak között csupán 7%-ra zsgorodik! Ugyanakkor ha a testi erőt az izomtömeghez arányítjuk, akkor a nők 5,8%-kal erősebbnek bizonyulnak!”

(Fekete Ferenc, 15-16. o. 1988.)

Jó edzést, kedves anyukák, lányok, asszonyok 🙂 Blanka

————————————————————

Elakadtál az edzésprogramodban vagy diétádban? Gyere el INGYENES állapot felmérésünkre, beszéljük át, hogyan tovább! Tovább a termünk oldalára.

Személyes blogomban többet olvashatsz a nőiesség, anyaság-karrier kérdésekről, motivációkról – tovább a bloghoz.

Olyan munkára vágysz, melyet végezhetsz otthon vagy csapatban, teljes vagy rész munkaidőben, akár GYES mellett?  Várunk a csapatunkba – tovább az ajánlathoz!

Kondi + kardió - vagy fordítva?!

Nőknél gyakran látni, hogy 1 óra futás vagy más kardió után még felvonulnak a konditerem sarkába kicsit hasazni vagy lábat emelgetni. Vagyis a kardió + kis erősít(get)és képletet alkalmazva akarnak fogyni.

Az igazán jó képlet azonban a következő:

KONDI (45-60 perc) + KARDIÓ (20-30 perc)

Fitness-PROTEİN-VALUE

Az  erősítést hozzuk előre. Miért? Biztos te is hallottad már, hogy a szervezet fél óra elteltével kezd zsírból égetni. Addig ugyanis szénhidrát raktárakból nyerünk energiát! A cukor a magas intenzitású súlyzós edzésnél tökéletes energia forrás – és ezután jöhet a 20-30 perc közepes intenzitású kardió rész. VIGYÁZAT! A kardió rész, ha fogyás a cél, legyen aerob mozgás! Vagyis olyan tempó és intenzitás, melyet hosszútávon tudsz tartani, és ugyan fáradtságot okoz, de nem fullaszt ki. Például lehet gyaloglás emelkedőn vagy taposás közepes ellenálláson 20-30 percig, ahelyett hogy 10 percig futsz, mint az állat, majd összeesel. Ekkor már egyébként a szervezet zsírraktárakból éget.

————————————————————

Elakadtál az edzésprogramodban vagy diétádban? Gyere el INGYENES állapot felmérésünkre, beszéljük át, hogyan tovább! Tovább a termünk oldalára.

Személyes blogomban többet olvashatsz a nőiesség, anyaság-karrier kérdésekről, motivációkról – tovább a bloghoz.

Olyan munkára vágysz, melyet végezhetsz otthon vagy csapatban, teljes vagy rész munkaidőben, akár GYES mellett?  Várunk a csapatunkba – tovább az ajánlathoz!

 

Időnyerő - avagy hogyan fér be az edzés a 24 órába??

A baba megszületésével elkezdődik a végeláthatatlan harc az idővel. Legalábbis az anyuka így érzi. Ha korábban is kevésnek érezte a nap 24 óráját, ha korábban is csak épphogy (vagy egyáltalán nem) szorított időt az edzésre, akkor most talán végképp lemond róla… Egy fitneszanyu azonban tudja, hogy a babának és neki is az egészség fontos! És apró trükkökkel időt szabadít fel rá. Hisz ez az első lépés a Megújuláshoz!

 

Tévénézés és Facebook
Mennyi időt töltünk tévénézéssel? Ha csupán csak a háttérben megy a tévé, már az is elég, hogy lassabban és kevésbé hatékonyan végezzünk egy-egy feladatot! Ugyanez igaz a Facebookra: ha (jobb esetben) nem is ragadunk le előtte órákra, a bekapcsolt monitor mindig odavonzza a tekintetünk! Szabjunk időkorlátokat!

Készíts időbeosztást
Ha már picit átláthatóbb az életetek (a 3.-4. hónap körül), reggel írd össze, mettől meddig tervezed a sétát, az ebédfőzést, a fürdetést. Természetesen egy babával rugalmasabbnak kell lenni, mint baba nélkül, de anyukaként is érdemes átlátni a napot – és a picinek is jobb, ha nem folyik szét a nap.

A véletlenek
Azt mondják, hogy véletlenek nincsenek, és van benne valami. Írogasd fel, mi az, amire soha nem jut idő, ami véletlenül mindig elmarad! Ha rendszeresség van a dologban (pl. csak a torna marad ki mindig, de a napi facebookozás nem :-)) az utalhat valamire!

Összetett feladatok
Egy nő több mindenre tud figyelni! Nálam a nyelvtanulás pl. így megy: a reggeli kávézás közben írom ki az új szavakat a szótárba, majd elhelyezem az újságok közt a WC-ben, és napközben pedig mindenegyes pisilésnél egyszer átfutom. 🙂 Te is megtalálhatsz két olyan cselekvéssort, melyek megférnek egymás mellett, és így időt takarítanak meg!

Fogadj el segítséget!
Ha a párod épp a tévé előtt ül, ő is tudja böfiztetni a picit, míg te letornázol félórában! A kávézni érkező barátnő pelenkázhat egyet, míg te villámgyorsan kiteregetsz!

Fitneszanyu-tipp: válassz ki csak egyet a fenti tippek közül és próbáld ki! Majd írd meg, bevált-e!

Kövesd a blogot, mert újabb tippeket osztok meg Veled hamarosan! Jó olvasgatást!  Üdv, Blanka

Anyuka vagy - és rendben vagy!

Kb. féléve volt egy különösen undorító és nagy port kavaró cikk egy népszerű életmód-oldalon, mely azt sugallta, hogy a túlsúlyos anyukák igénytelenek, visszataszítóak és ne is csodálkozzanak, ha nyáron a strandon a férjük feszes hasú nőket stíröl… Persze nem erre a cikkre akarok reflektálni, viszont egy LÉTEZŐ problémára enged következtetni:

Az anyukák rosszul érzik magukat a bőrükben.

Úgy érzik, külsőleg nincsenek rendben, és már sosem lesznek.

Frusztráltak, mert néhány celeb a szülés után is kockahasú képet posztol.

Nem érzik egyenrangúnak magukat más nőkkel szemben, mert nem elég feszesek vagy tónusosak.

live_comm_6666

Persze, igenis kell edzeni. De nem azért mert valaki azt írja, hogy a striáid a lustaságod jelzik. Nem azért, mert valaki “nézz rám”-játékokat játszik a Facebookon a szülés utáni képeivel. Nem azért, mert divat a jó alak és a fitt hozzáállás. Hanem mert JÁR NEKED a vitalitás, és hogy kikapcsolj néha… És legfőképp, hogy egészségesebb légy – sőt, én vallom, hogy szülőként ez már kötelesség is, a példamutatás miatt! Egyszerűen jobban jársz ha edzel, ha energikus vagy, ha jobb minőségben élsz. Ne menj bele a játszmákba. Teljesen mindegy, hogy mások mit gondolnak az anyuka & edzés kapcsolatról, még akkor is, ha edző az illető. Edzők közül is a már szült, kompetens, képzett edzők véleményét kérdezd a szülés utáni edzésről –  és ne azt aki most került ki egy fitnesz-gyorstalpalóról és még csak nem is tapintott szétnyílt egyenes hasizmot!

De a legfontosabb, hogy a TE fejedben rendben legyen néhány dolog:

Azt mondják, ha hízol a terhesség alatt, igénytelen vagy.
VALÓSÁG: a terhesség alatti (mértékletes) hízás evolúciósan kódolt, a későbbi szoptatás miatt! Mindenki hízik valamennyit, és ez így van rendjén.

Azt mondják, a striák a lustaságod jelképei.
VALÓSÁG: a striák pici hegek, a bőr nyúlása miatt keletkeznek. Mind tudjuk, hogy a terhesség alatti kenegetés és odafigyelés, vagy segít vagy nem… Hiszen itt nemcsak a zsírról van szó: ha kockahasú voltál, de mondjuk nagy a babád a pocakodnak – ugyanúgy striás leszel, mint aki 20 kilót hízott. : ) Nyugi, ezek szépen elhalványodnak idővel.

Azt mondják, az anyukák ugyanúgy edzhetnek, mint mások.
VALÓSÁG: ha a szülés után fokozatosan visszanyerted erőnléted, ugyanúgy edzhetsz mint más, ez igaz! : )

Azt mondják, ha rendesen edzenél mellre, visszaállna a cici eredeti alakja.
VALÓSÁG: a szoptatással a női test valóban éretté válik, a mell szerkezete, tengelye megváltozik. Ezt el kell fogadnod, akkor is ha a mell-izomzatod növeled, és akkor is  ha nem…

Azt mondják, hogy az anyukák kifogásként használják, a “nincs időmet” és a gyerekeket.
VALÓSÁG: egy gyerektelennek hiába is magyarázod, hogy mit jelent 0-24 órás szolgálatot teljesíteni, hagyd rá hogy “kifogás” : P Viszont az tény, hogy a saját érdekedben MUSZÁJ néha találnod félórát, hogy kimozgasd magad, jobban érezd magad… Nem csevegni a teremben, a kulacsból kortyolgatva – na erre már tényleg nem nagyon lesz időd…hanem leedzeni.

Azt mondják, a megnyúlt bőr mindig is lógni fog.
VALÓSÁG: a bőr nagyon rugalmas szövet, idő kell hozzá, de alkalmazkodik: ha kipucolod alóla a zsírt, feszesedni fog! Extrém nyúlás esetén ez már nem történik meg, azonban elektrokozmetikai eljárásokkal ezen lehet segíteni.

 

10434001_1003078739718901_9112635059693737626_n

 

Jó edzést, sok sikert! : ) Blanka

————————————————————–—————-

Elakadtál az edzésprogramodban vagy diétádban? Gyere el INGYENES állapot felmérésünkre, beszéljük át, hogyan tovább! Tovább a termünk oldalára.

Személyes blogomban többet olvashatsz a nőiesség, anyaság-karrier kérdésekről, motivációkról – tovább a bloghoz.

Olyan munkára vágysz, melyet végezhetsz otthon vagy csapatban, teljes vagy rész munka időben, akár GYES mellett?  Várunk a csapatunkba – tovább az ajánlathoz!

Vibrotréning - kamu vagy hatásos?

Magyarországon a vibrotréninget már akkor elkezdték lejáratni, mikor megjelent. Alapvetően egy jó edzésről van szó, de erről sajnos fogalmuk sem volt a szoli-tulajdonosoknak és egyéb vállalkozóknak, akik szerették volna kiírni az üzletük ajtajára, hogy “GYORS FOGYÁS IZZADÁS NÉLKÜL!” némi bevétel reményében. Ők ugye vettek egy gépet, ami állt a sarokban, és néha ráállt egy túlsúlyos nő párszáz forintért – nem kell edzőt fizetni, nem vesz el munka időt. Sok szalonba bekerültek így ezek a gépek. Sajnos ezek azok, akik miatt azt hitted, hogy utcai ruhában, napi 10 perc állással sikerül 10-20 kiló felesleget – és mikor rájöttél, hogy ez átverés, akkor rásütötted a vibrotréningre, mint módszerrel, hogy kamu…

intensifit

A vibrotréning izgalmas téma, a teljes cikket, pro és kontra érveimet, ill. egy mini vibro-edzéstervet találsz ide kattintva! 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!