fitneszanyu

Laura megújulása - 2. hét

Sziasztok! 🙂

Tegnap, szombaton, volt a második méredzkedés. Nagyon izgultam, de egyben vártam (főleg azt a fejet, amit Blanka vág, mikor megfelelő eredményeket lát 😛 )

És vágta is azt a fejet, mert megint szuperek az eredmények!!!! 🙂 Íme, Blanka noteszának a részlete:

2. hét vége, mérés

2. hét vége, mérés

Összesen tehát eddig fogytam a 2 hét során:
2,7 kilót
2,1 %-ot csökkent a testzsír és 0,6 %-ot nőtt az izomzat
Centiben derékból lement már 3 cm, csípőből 4 cm, combból: 2 cm! 

Szerintünk kicsit látszik is már, nézzétek:

Phototastic-2015_08_01__dfae3796-0de3-463b-912b-61d88c21d209[1]

1. hét és 2. hét

1. hét és 2. hét

1. hét és 2. hét

 

A héten még mindig kihívás volt a helyes étkezés, de már rutinosabb vagyok 🙂 Megszerettem az abonettet, és már tudom, hogy mikor (és mivel kiegészítve) kell meginnom a BYAS Shakem, hogy ne maradjak éhes éjszakára. A múltkori beszámolóban osztottam meg étrendet, és mivel a kaja ugyanaz maradt a Programban, ezért most inkább az edzésekről írok:

Heti 4x edzem: 2x erősítek (pici kardióval a végén), és 2x kardiózom. Az edzések nem túl megerőltetőek, de kellemesen elfáradok, és érzem, hogy alakulok 🙂

11823779_1194185140597031_858099021_n

Egy művészi kép a hasprésről 😛

Az erősítésben a legjobb, hogy minden izmom elfárad, és a régóta tartó hátfájásom is kezd megszűnni. Nagyon hosszú nyújtással zárom az edzéseket, ami kifejezetten jól esik.

Nyújtás

Nyújtás

Jövő héten új beszámolóval jövök, addig is kellemes nyarat mindenkinek! 😉

Laura

 

Laura konkrét edzéstervét hírlevélben küldjük ki. Feliratkozáshoz küldd a KÉREM szót a fitneszanyu@gmail.com címre.

fantasy

 

Blanka megjegyzése: Laura nagyon jól halad a Programmal: tulajdonképpen kicsit egyénre szabtuk neki a Nagy Megújuló füzetben szereplő diétát és edzéstervet. Ha szeretnél hasonló átalakuláson részt venni, akkor csatlakozz a Nagy Megújuló Programhoz, itt jelentkezhetsz!

A NMP füzet/napló

A NMP füzet/napló

A nők és a mozgás - 100 éve és most

Imádom ezt a videót, ami bemutatja, hogyan változott a nők által preferált divat trendje. Nos, ez nem egy tudományos feldolgozása a témának, valljuk be 😛 de a lényeg jól látható, vagyis ami szerintem a lényeg:

A NŐK EGYRE TÖBBET MERNEK/TUDNAK VÁLLALNI!

Nem is mennék bele, hogy ez mennyire így van az élet minden más területén is… maradjunk a sportnál: az 1900-as évek elején (de egyébként már korábban is) valóban már “tornázgattak” a nők, erről sok anyag van a neten: képek, videók. Mindegyiken látható: még nincs átöltözés, vagy nagyon dinamikus mozgás…

v_girls_from_north_london_school_swing

Emlékszem, mikor az édes nagymamim mesélte, mennyit nevettek a gimiben (lányiskolába járt), ahol tesiórán az volt a feladat, hogy előre és hátra döntsék a fejüket, mint “a kismadár, mikor iszik” 😀

Szóval, nem izzadtak meg, az biztos. 😉

Aztán egyre dinamikusabb lett a mozgás, és a 2000-es években egyértelműen egyre menőbb volt a szálkás test és a kockás has 🙂

It's raining men! - Ugye emlékeztek erre? :D

It’s raining men! – Ugye emlékeztek erre? 😀

És hát igen, jól tudjuk, hogy a mai nők nem állnak meg a Zumbázásnál (a videón ez az utolsó kép) – hanem kőkeményen futnak, sárban másznak, lendítik a kettlebellt, és emelgetik a súlyokat! 🙂

learn-about-crossfitter-camille-leblanc-bazinet_facebook_bsn

Hajrá csajok, mindenkinek jó edzést! <3

Blanka

 

fantasy

Aki még önmagának is hazudik (nem csak az edzőjének)

A “tiszta étkezés” és a “zabálás” közt megannyi árnyalat létezik. Lehet maximálisan tisztán étkezni, számolni, dobozolni. Lehet betartani az alapokat, úgymond “odafigyelni”. Lehet csak szimplán elkerülni a zabálást. A lényeg, hogy vannak árnyalatok.

futó

A legnagyobb probléma, hogy ezekről az árnyalatokról nem is tudunk, vagy nagyon nem helyesen lőjük be, hogy melyik részén is állunk a színskálának. Azok, akik “az igyekszem elkerülni a zabálást és néha sikerül is” kategóriába tartoznak, simán kijelentik, hogy csak és kizárólag salátát esznek rizs-csirkével, és évek óta nem láttak csokit sem.

Amikor valaki eljön személyi edzésre, és leülünk konzultálni, már az első alkalommal lehet tudni, hogy hazudik-e vagy sem. (És ez általában nem is változik.) Ha bejön egy nő, akin ránézésre van 15-20 kiló felesleg és azt mondja, hogy igen, szokott este enni, és igen, van nasi a konyhaszekrényben  – annak örülök, mert az a nő tisztában van a szokásaival, nem hazudik nekem se, magának se, és ugyan kelleni fog változtatni, de ezt tudja.

Ha viszont már az első alkalommal csirke-rizs ebédről és esti “csak egy sali” menüről beszél, akkor 99% hogy kamuzik. És ez elég para, mert ez nem szokott változni.

Miért gáz ez neki?

Mert nem fog fogyni.

Miért gáz ez nekem?

Mert nincs siker-élmény, nincs eredmény, a heti x alkalom edzés valójában kárbaveszett idő (mármint forma szempontjából, mert amúgy nagyon is fejlődik ő is, nagyon is erősödik, ügyesedik! Csak épp a forma nem látványosan karcsúsodik.)

1

Van olyan vendégem aki ÉVEK ÓTA JÁR, és semmit nem fogy, és ugyan értetlenkedik emiatt sokat, hiszen “tök odafigyel”, de vannak elszólások, amikből kiderül, hogy itt vacsizgatott, ott pizzázgatott, amott koktélozgatott :)) <3

Látom, hogy őszintén nem érti, miért nem fogy, nem direkt hazudik. Csak szelektív a memóriája, ha kajálásról van szó 😉 Ezért javaslom mindenkinek, hogy

ÍRJUNK ÉTKEZÉSI ÉS EDZÉS NAPLÓT.

(Az edzésekkel amúgy ugyanez a helyzet, simán 3-4 edzés/hét amire emlékszünk, aztán milyen izgi visszanézni a naplót: hopp, a múlt héten csak 1 jött össze, azelőtt 2, azelőtt kimaradt teljesen…)

A lényeg: mindent írjunk, így válik lekövethetővé a sztori és ha valóban tökéletes a bevitt-felhasznált kalória arány (vagyis a kaja és a mozgás), és mégsincs fogyás akkor már TUDJUK, hogy máshol kell keresni a bibit (pl. pajzsmirigy vizsgálat és társai csak ekkor jöhetnek szóba)

Blanka

 

Iratkozz fel a hírlevélre, még több infóért és a kuponokért 🙂

fantasy

Laura megújulása - 1. hét

“Sziasztok! 🙂

Én vagyok az új megújuló: Laura. Magamról röviden: 23 éves laura1vagyok, végzős egyetemista vagyok mentőtiszt szakon és kórházi ápolóként dolgozom. 185 cm vagyok, és körülbelül 5-8 kilót kéne leadnom. Blanka sikerét látva én is kedvet kaptam a Programhoz. A BYAS termékek iránt azért volt meg a bizalmam, mert 1 hónapja szedem ugyanennek a cégnek az alga készítményét (Green Gold Imune), és ezalatt a 4 hét alatt 2 olyan problémám is megszűnt, ami évek óta kínoz: a migrén, és a pikkelysömör.

Valójában, ez a 2 siker és Blanka (meg az ő vendégeinek) fogyása sarkallt arra, hogy vállalva az arcom és testem, előtettetek alakuljak át. Lássuk hát, hogyan telt az első hetem!

 

1. hét eredmények

Ezzel kezdem, mert annyira nagyon örülök neki, hogy el sem hiszem!! : ) Minden mért adatban van változás!

SÚLY: 82,7 kg > 81,4 kg
TESTZSÍR: 30,5% > 29,6%
IZOMZAT: 34,2% > 34,7%
DERÉK: 81 cm > 79 cm
CSÍPŐ: 107 cm > 105 cm
COMB: 64 cm > 62 cm

1. étkezés

Az étkezésben 2 dolgon változtattam: először is beiktattam a BYAS XLR8 kapszulát és a BYAS Shake-t, az előbbiből napi 2-t kell szedni, az utóbbi pedig a vacsim mindennap (mindjárt látni fogjátok, hogy azért nemcsak az… 😉 )

A Programhoz kapott füzetben van egy képlet, ami alapján ki kell számolni a napi kalória bevitelt (ebben nekem Blanka segített) : 1700 kalóriát kell fogyasztanom naponta.

Reggeli, alga és XLR :)

Reggeli, alga és XLR 🙂

 

Például napi adag:

REGGELI: rántotta 2 tojásból, 2 pufirizs, zöldség, kávé (cukor nélkül), csalántea, 2 Imune kapszula, 1 XLR8 kapszula

TÍZÓRAI: kis tálka túró banánnal összekeverve

EBÉD: rizs főtt karfiollal, 1 XLR8 kapszula és 1 Imune

UZSI: 2 virsli, 1 pufirizs, fél ananász

VACSI: 1 BYAS Shake és 1 pufirizs

Észrevételek: éhségérzet nincs, energia vaaaaaaaaaaaaaaaan!!! 🙂 Jókedvű és aktív vagyok egész nap, jól esik a mozgás is… A Shake-kel este kibírom éhezés nélkül, de reggelre azért már éhes kezdek lenni : )

Egy ebéd... :P

Egy ebéd… 😛

1. hét mozgás:

Heti 3 edzést lőttünk be egyelőre: ebben van 2 erősítő (teljes testes kondi, jövő héten többet tudhattok meg a tervről!) aminek a vége 20 perc kardió, és van 1 edzés, ami csak kardió. A hónapok óta tartó hátfájásom kezd javulni, de még nem kiabálom el… ; ) Egy hét múlva jelentkezem!”

Laura

Kardiózom :))

Kardiózom :))

 

 

Laurával teljesen személyre szabtuk a programot, de erre bárkinek esélye van, aki a Nagy Megújuló füzetre szert tesz 🙂 A lényeg: nem túl sok és nem túl kevés kalória, és nem túl sok és nem túl kevés edzésterhelés!! Laurának esélye van a BYAS Body Challange versenyen is, úgyhogy keményen küzdünk 😛 (Természetesen mindenki másnak is segítek a BYAS-szel fogy és szeretne 1 évre való adagot nyerni!)

Aki szeretne csatlakozni a Nagy Megújuló Programhoz, az itt jelentkezhet!

Blanka

Laura megújulása - Bemutatkozó

Sziasztok, Laura vagyok 🙂

Blanka sikerét látva úgy döntöttem, hogy én is belevágok a Nagy laura1Megújuló Programba… Szeretnék leadni 8-10 kilót, így holnaptól életmódot váltok, és hajlandó vagyok…
– heti 4x edzeni
– tudatosabban étkezni
– beiktatni az előírt BYAS termékeket, és  megfogadni a szakértők tanácsait
Kövessétek a változásom, izguljunk együtt az új alakomért! 😛
Laura

Most megújulok! - 4. hét

Ez a hét is izgalmakkal teli volt, de a folyamat nem áll meg 🙂 Ezúttal csípőben is 1 cm és combban is 1 cm lement – aminek nagyon örültem! Kilóban nem egészen fél kiló ment le (de lement! 🙂 és a testzsír-százalék csökkent: 0,2%, és izom-százalék nőtt: 0,1% (Ezek a múlt héthez képest mért adatok, a starthoz képest mért adatokat a hírlevélben küldöm:)

Szóval: a folyamat lassú, de örömmel tölt el, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem gyötörtem magam agyon most sem a diétával… 😉

Az étkezésről: nos, volt benne diétás kaja…

Diétás reggeli, XLR-kapszula és persze Imune

Diétás reggeli, XLR-kapszula és persze Imune

…és volt kevésbé diétás is, ami azt illeti 🙂

Hát igen...

Hát igen…

Nagyon örülök, hogy a Shakemet immár különféle variációkban is kipróbálhattam, pl. banánturmixba keverve (mint vacsi), vagy diétás palacsintában, almával és fahéjjal:

A formára vágott alma Ádi műve :)

A formára vágott alma Ádi műve 🙂

 

Az edzéseimről: emeltem a súlyokon, most belefért 3 erősítő edzés, ami immár súlypontozva van – mell-tricepsz, hát-bicepsz, láb-váll felosztásban.

A kezelés: ahogy majd a lenti képen is látszik, nemcsak a fogyás de a feszesedés is belépett a sztoriba. A kezeléseket a BYAS kezelővel csináltam, ahogy látszik is a lenti képen: a megereszkedett bőr (terhesség utáni) kezd szépen kisimulni…

A lényeg, hogy maga a szűk értelemen vett fogyás picit lassult, de ettől nem estem kétségbe hiszen tudjuk, hogy az utolsó néhány kilótól a legnehezebb megszabadulni… A formálódás viszont folytatódik, és erre a legjobb bizonyíték, hogy hosszú évek óta először rövidnadrágban mentem ki az utcára :))))))

Én rövidgatyában - és Ádikám <3

Én rövidgatyában – és Ádikám <3

És persze nem maradhat el a bikinis kép sem 😛

unnamed (2)

Drukkoljatok, hogy továbbra is jól haladjon a program és aki akar, az csatlakozzon! 😛

(A 1.-3. hét beszámolóihoz kattints ide és görgess lefelé!)

PS: örömmel vettem észre, hogy indítottak egy BYAS Body Challenge nevű versenyt, ahol egyelőre én vezetek a legtöbb lájkkal (a nyeremény egy évre elengedő BYAS Shake és XLR8 kapszula vagyis pont amiket én alkalmazok…) DE NEKEM NEM FŐ CÉLOM NYERNI! Inkább annak fogok nagyon örülni, ha bárki csatlakozik a versenyhez – edzéstervbe és diétában tudok segíteni! HAJRÁ MINDENKINEK!! 🙂

"Miért igen" vs. "Miért nem"

A fitnesz azért (is) csodálatos, mert kicsit rámutat a gyenge pontjainkra. Ezek jellemzően a lustaság, a kifogás keresés, a félelmek és kudarc-kerülés. A legegyszerűbb, ha magára a “fitnesz” szóra gondolunk – mi jut hirtelen, legelsőre eszünkbe?

 

A drága kondi bérletek és még drágább étrend kiegészítők?

A “kis röcögős hájaink”, amiket takargatni kell mások elől?

A rossz emlékű tesiórák?

A gyerek-háztartás-mitszólnaaférjem című mantra?

stepbystep

Én egyiket sem értékelném, csak megállapítom, hogy ezek a leggyakoribb “miért nem”-elvek, vagyis kifogások, vagy rossz mantrák, amiket vagy életünk végéig mormogunk (nemcsak a mozgás-témában, hanem amúgy is – valószínűleg) – vagy egyszer és mindenkorra búcsút intünk nekik.

Ez nem azt jelenti, hogy ma ünnepélyesen átruházzuk a férjeinkre az összes házimunkát, és a családi pótlékot elkezdjük fehérje porra költeni : D Hanem hogy elismerjük a legegyszerűbb téziseket: például hogy a kocogás vagy otthoni torna nem kerül pénzbe, a kis hájaink az ég világon senkit sem érdekelnek rajtunk kívül, a mosatlan edény pihenhet 2 órával tovább, és bizony a mozgás élménye nem a tesitanár üvöltéséig terjed, hanem sokkal tovább.

ujra3

Ezeket legbelül mind tudjuk, de mi nők szeretjük a dolgokat szépen, sorban, érzelmekkel, emlékekkel, példákkal kielemezni 🙂 Úgyhogy most kielemeztem a leggyakoribb “miért nem”-eket és most jöjjenek a “miért igen”-ek:

  • a mozgással javul a közérzet, energikusabbá válunk
  • javítja a koncentrációt
  • magabiztosságunk nő
  • akaraterőnk nő
  • kialakul az “összpontosítás&elengedés” képessége
  • önismeretünk fejlődik (énhatár-feszegetés)
  • izzadás = méregtelenítés
  • több vizet és optimális ételmennyiséget kívánunk
  • mindenféle szempontól egészségesebb lesz a szervezet (csontok, gerinc, izmok, légzőrendszer, szívérrendszer és sorolhatnánk)
  • test-tudat fejlődik, mozgás rendezettebbé válik
  • nyitottabbá válunk
  • gyerekeknek: jó példával tanítjuk a mozgás-szeretetet (és nemcsak szavakkal)

Remélem ma is edzetek (nekem már megvolt:)) Blanka

——————————————————————–

Elakadtál az edzésprogramodban vagy diétádban? Gyere el INGYENES állapot felmérésünkre, beszéljük át, hogyan tovább! Tovább a termünk oldalára.

Személyes blogomban többet olvashatsz a nőiesség, anyaság-karrier kérdésekről, motivációkról – tovább a bloghoz.

Olyan munkára vágysz, melyet végezhetsz otthon vagy csapatban, teljes vagy rész munkaidőben, akár GYES mellett?  Várunk a csapatunkba – tovább az ajánlathoz!

Most megújulok! - 3. hét

Nos, a héten megtörtént: sok stressz, még több munka, családi csetepaté… Bevallom, szinte egyáltalán nem figyeltem az étkezésre (egyik este még a shake-m is elfelejtettem meginni…) Az edzéseim ezúttal csupán: 1 aerobik, és 1 súlyzós edzés volt.

Azért 2 mozgás megvolt a héten, jeee :)

Azért 2 mozgás megvolt a héten, jeee 🙂

Egyszóval, elért a szokásos forgatókönyv, amit szerintem sokan ismerünk: elcsúszott a fókusz, másfelé irányult az energia, elmaradt az edzés, becsúszott 1-2 “bánat-vacsi” is.

DE…

…az izgalmas mégis az, hogy a formálódás nem állt meg. 🙂 Kilóban ugyan ezúttal stagnálok, de a testzsír-százalékom csökkent 0,2%-ot, az izomszázalék pedig nőtt 0,2%-ot. A derék, csípő és comb centiben nem változott, de mégis úgy érzem (és látom) hogy van formálódás. (Amúgy hírlevélben kiküldöm a konkrét adataimat, súly, centi stb…)

Régi igazság, hogy a változás mértékét nem a mérleg és a szabócenti mutatja, hanem a tükör! 🙂 Ezúttal ki is teszem a bikinis képet, hogy bizonyítsam a formálódás nem mindig “mérhető” (bár természetesen remélem, hogy a maradék 3,5 kg pluszom azért néhány héten belül könnyes búcsút vesz… :))

1., 2. és 3. hét

1., 2. és 3. hét

 

Szóval, tanulság a héten: ha össze is csapnak fejünk fölött a hullámok, akkor is tartsunk egy minimális szintet edzésben-kajában, hiszen a stagnálás nem probléma… csak a feladás! 😉

Egyébként a megújulás nem állt meg, hiszen újravágattam a hajam:

Rövidebb :)

Rövidebb 🙂

A héten tehát ennyi, drukkoljatok, hogy a jövő hetem sikeresebb legyen. 😛 Amúgy tudjátok: a Program bárki számára elérhető! Alakuljunk együtt, nem a bikiniszezonra, hanem: MAGUNKÉRT.

Blanka

Ki mondhatja meg, milyen az IDEÁLIS NŐ?!

Minden kornak van egy nő-ideálja. Hála Istennek, ma már a fitt test divatosabb, mint a pár éve hódító (egészségtelenül lefogyasztott) csont és bőr – de továbbra is azt vallom, a legszebb ha Önmagunk legjobb formáját hozzuk (és nem valaki másét.)

Sokszor jönnek be a kliensek úgy az első konzultációra vagy edzésre, hogy a telefonjukon egy kockahasú fitness-modell képére mutatnak: “Ilyen akarok lenni.” Ez éppolyan, mint amikor én mutatok a fodrászomnak egy dögös frizurát: “Ilyet akarok!” – És ő erre, mivel jó szakember, azt mondja: “Oké, tudunk hasonlót, de a te fejformád, hajad típusa más, a forgóid máshol vannak stb”

Ugyanígy, neked is más a láb-derék arány, az izmaid formája (genetikailag), és így tovább. A Te legjobb formád ki tudod magadból hozni, de más legjobb formáját: nem biztos. És hogy milyen áron tudod elérni, ill. utána tartani, az megint érdekes kérdés.

A "kötelező" bikiniforma (de az az Ő top-formája, és nem a TIÉD!)

A “kötelező” bikiniforma (de az az Ő top-formája, és nem a TIÉD!)

Persze, legyen példaképünk, motivációnk, egyértelmű. De mégis:

KI MONDHATJA MEG HOGY MILYEN AZ IDEÁLIS NŐI TEST?!

Én azt gondolom: senki.

Van egy testünk, bizonyos adottságokkal, genetikával, formával, és ebből megpróbálhatunk kihozni egy topformát, vagy fitt, egészséges, hosszútávon tartható formát. Ha megnézitek a blogot, általában én sem a “topformát” akarom elérni, hanem a “topformáMat” – nem mindegy!

És ha full topon vagy, és maximálisan edzett, 100%-os a közérzeted és minden férfi a lábaid előtt hever – nos, akkor sem biztos, hogy hasonlítasz a plakáton lévő lányra, aki elméletileg A Nőideál. De ez akkor már nem is fog számítani 🙂

típusok

A tökéletes kondival rendelkező lányok is abszolút különböznek

 

Rövidre zárva a témát:

  1. Írd fel az adataid, nemcsak a paramétereket (kg, BMI, derék, csípő stb) de a kondíciód jelenlegi állását is (fittségi tesztelések)
  2. Jó ha mindehhez edző segítségét kéred, aki profi a témában
  3. Előre tervezett programmal kezdj el fejlődni (szándékosan kerülöm a fogyás/szépülés szavakat)
  4. Újratesztelés és eredmények kiértékelése: 1. magadhoz képest mennyit fejlődtél? (korábbi adatokkal összevetve) 2. objektív fejlődés, a “hivatalos” táblázatokhoz képest.

Ezzel a felfogással a FEJLŐDÉSEN van  a hangsúly, és elmegy a fókusz a plakáton lévő “elvárt” testről. Nem az a megoldás, hogy felmutatjuk a középső ujjunk: “Jó vagyok így, dagin is, hagyjatok!” – hanem hogy hajlandók vagyunk Önmagunkhoz képest és Önmagunkért fejlődni!

Jó edzés és sok sikert! Blanka

Szeretnéd kihozni a legjobb formád, de nem tudod hogyan kezdj hozzá?! SEGÍTÜNK! Kattints IDE!

Fittség és igényesség - egybe cseng?! (Nyílt levél egy olvasói levélre) )

Aki követi a blogot, tudja, hogy soha nem írtam bántó vagy megalázó mondatokat a kövér nőkről – sőt, hiszem hogy ők is csodaszép nők, akiken van némi felesleg. Stresszelni végképp nem akarok senkit, legfőképp nem arra inspirálni, hogy a családi programok helyett keményen eddzen, diétázzon, a csodás közös pillanatok helyett a kilóin stresszeljen. Ez egyértelmű!

Többször leírtam, hogy nem minden túlsúlyosnak kötelező lefogyni (ha neki ez kényelmes, elfogadható, nem aggódik az egészsége miatt és nyugodt lelkiismerettel mutatja ezt a példát a gyerekeinek – ám legyen. Ez is egy döntés). CSAKIS azokkal a nőkkel foglalkozom, akik már meghozták a döntést, hogy változni, fejlődni akarnak.

 

VISZONT az baromira zavar, ha egyesek szerint a fitness, a blogom, a munkám felesleges, sőt káros(!), mert “feleslegesen stresszeli a nőket“. Ezúton is elnézést mindazoktól, akiket stresszeltem az elmúlt 2 évben a blogommal. Nem állt szándékomban. 😛

Érdekesnek tartom viszont, hogy a levelet (melyben a kiemelt mondat található), férfi írta.

MILY ÉRDEKES!

Természetesen könnyebb a nőkön nyirbálni egy kis önbizalmat (Te legyél nyugodtan kövér – Te meg ott fejezd be a blog írást!) mint kicsit FELNŐNI az Igényes Nőhöz.

Igen, szerintem a fitt nő egyben igényes is, és itt most nem a 90-60-90 alkatra gondolok, hanem az egészségtudatos, mozgékony, szellemileg-testileg aktív és fejlődni vágyó nőre! Nem a fitnesz-modellekre, hanem a tudatos nőkre. 

A cikkeimmel nem szándékozom stresszelni a túlsúlyos nőket, hanem inspirálni, motiválni, hogy amennyiben célja fogyni, ez könnyebben menjen… Szomorú, de néha abban is szükségük van a megerősítésre, hogy van joguk fogyni = vagyis önmagukkal törődni… (Talán pont az ilyen hozzáállások miatt).

Viszont nagyon jó jelnek látom, hogy egyre gyakoribb a nők “igényesedése”. (Mégha ez egyes férfiaknak zavaró is…) Remélem a folyamat folytatódik!

Számomra ez azt jelenti, hogy nem dolgozom hiába…

ÉS még néhány megjegyzés a levélre reagálva (a teljes levelet nem teszem ki, de a reakciókból kb látni, milyen témákat érintett) :

NEM szeretném, ha bármely anyuka is a hasa laposságával lenne elfoglalva egy strandon, ahol a gyerekekkel is el lehet, játszhat – sőt, pont ennek ellenkezőjéről igyekszem őket meggyőzni! 

NEM gondolom, hogy az anyukának a sok dolga miatt nem kell az edzéssel törődni – bizonyos kötelezettségek megosztása mellett, neki is juthat idő magára, nem? 🙂

NEM hiszem, hogy a család veszít az anyából, ha az sportol – sőt, inkább kap! Több energiát, jobb kedvet, csinosabb feleséget, magabiztosabb embert… 

Hámori Blanka
személyi edző

PS. Egyszer már reagáltam a blogban egy hasonló levélre, ahol kifejezetten a baba és fitness kapcsolat volt felvetve, olvasd el itt.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!