Bevallom, elég online anyuka vagyok: a telefonom a munkaeszközöm is, és sok dologban használom afféle időnyerőként: telefonon konzultálok is; emaileket / edzésterveket / cikkeket írok, miközben várok valakire; a hivatalos ügyeket is ha lehet, neten intézem… Kapcsolattartásra (nem csetelgetésre, hanem valódi információ cserére) is nyilván a kezem ügyében van.

Lehet hogy az “online anyukák” nem szimpik elsőre, de szerintem 100x értékesebb dolgokkal is lehet időt tölteni, ahelyett hogy postára meg hivatalokba vonszolnám magunkat délután, hullafáradtan… A gyerekem még nem kütyüzik, nem nyomkod: ha kéthetente 1x-2x mondjuk félórát telefonon játszik vagy rajzol, már sokat mondok – a képen is azon ritka pillanatok egyike látható:) SOHA nem adtam még a kezébe kütyüt csak hogy nyugalmasabb perceim legyenek.

Szóval a gyerekem életében még minimális a telefonozás, az én életemben viszont igenis domináns volt eddig. Ezen nem is óhajtok változtatni, hiszen mint írtam rengeteg időt és energiát halmozhatok így más dolgokba, de mégis:

17. lépésként a “felfelé lépkedésbe” azt iktattam be az életünkbe, hogy este 18:00-21:00 között nincs telefon a kezembe. Nem érdekel, miért pittyeg, ki mit írt, milyen emailek jöttek. Nincs olyan dolog, ami ne várhatna néhány órát – sem munkában, sem magánéletben!

Update 2018: a Facebook profilomat is megszüntettem 2018 júniusában, minek után észrevettem, hogy rengeteget “görgetek”, rengeteg olyan ismerős tevékenységét látom, akik élete bevallom, cseppet sem érdekel. Ez a folyamatos nyomkodás csak elvonja a fókuszt, lassítja a munkát, szóval egyfajta információ-szűrést vetettem be és bizony nagyon jól esik ez a szabadság!:)

Szóval az esti órákban, vacsora, beszélgetés és mese olvasás közben még véletlenül sem pillantok a telefonomra. Nincs olyan, hogy beszél hozzám és a tekintetem a telefonomra téved – ha valamit mégis hirtelen intézni kell, szólók, hogy most 10 percet kérek szépen, aztán újra tudok figyelni. Felnőtt társaságban én is utálom, ha valaki belemélyed a telefonjába miközben beszélek hozzá – miért érezne másképpen a gyerekünk?? A munkám gyorsabb, hatékonyabb az információ-szűrésnek köszönhetően, és bátran mondok egy szép nagy “NEM”-et, ha valaki azt kérdezi láttam-e azt az xy videót, amit már mindenki látott, és ami letarolta a netet… Szóval nem, nem érdekel. 🙂

Na igen, lépkedünk felfelé:)

A 30 lépéses projektemről itt olvashatsz többet!

CSODÁS MEGÚJULÁST ÉS TELEFON-MENTESSÉSGET MINDENKINEK!:)

Blanka

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

30 lépés felfelé: Oldódjunk fel a csakúgyjólvagyok-érzésben (10. lépés) 30 lépés felfelé: Minőségi programok – azokkal akiket szeretünk (25.) 30 lépés felfelé: a kedvenc mantrám (31.) 🙂 30 lépés felfelé: Rugalmasság (23.)

– A legfontosabb az érdeklődés.

– És mi iránt érdeklődjek?

– Kezdetnek jó lesz.

Az őszinte érdeklődésben erő rejlik. Erre kellett rájönnöm ezen a héten, mikor is az őszinte érdeklődést választottam következő, 12. lépésként. Ez az a lépés a 30 lépéses projektemben, amit nem előre gondoltam ki, hanem adta magát: egyrészt most újra együtt dolgozom valakivel, akinek a szemén őszinte érdeklődés látszik, ha beszélget valakivel. Nyitott, szívja be az információt. Csodálatos ember, csodálatos vezető – az ereje többek közt ebben az érdeklődésben rejlik. A másik intő jel az volt, számomra, hogy a legjobb barátnőm figyelmeztetett: kicsit lépjek ki néha a saját agyalásomból, kattogásomból, legalább mikor olyanokkal vagyok, akiket szeretek – és figyeljek jobban rájuk.

Mindkét jelzésért hálás vagyok, mert az elmúlt héten újra felfedeztem, milyen jó őszintén hallgatni a másikat – és ez még az ünnepi, karácsonyi hangulattal is összhangba illő cselekedet. 🙂 Másrészt picit visszakanyarít a 4. lépésemhez: a “jelen lenni a jelenben” gyakorlásához, hiszen aktívan figyelni a másikra nagyon is a JELEN PILLANATBAN ZAJLIK.

Most tudtam meg például:

• hogy a gyerekemnek hiányzik egy régi ovis csoporttársa
• hogy egy barátnőmet régóta zavarja egy fontos dolog az életében
• hogy egy kolléganőm nem érzi jól magát a bőrében és 180 fokos fordulatot vesz a munka terén
• hogy az apukámnak még nem 100%-os a korábban eltört válla
• hogy egy vendégem, akit évek (!) óta ismerek, milyen zavaros testi-lelki változásokat élt meg

Minél jobban figyelek másokra, annál többször teszem fel a kérdést magamnak:

Még mennyi mindent nem tudhatok a körülöttem élőkről?!

Ez egy izgalmas, színes és tartalmas hét volt, ennek a lépésnek köszönhetően! 🙂

Ugyanakkor muszáj arról is írni, hogy nemcsak valaki, hanem valami iránt is jó érdeklődni – sőt, szerintem ez a nyitottság, tudásvágy, kíváncsiság az élet mozgató rugója. Én magam a munkámban és a hobbyjaimban mindig is érdeklődő voltam, ittam az infókat, ezért nem foglalkozom most ezzel -csak a fent leírt kapcsolatokkal- hiszen nekem az a fejlődési irány, és nem az ami már jól megy.

Hamarosan jövök a 13. lépéssel, ami a pozitív gondolkodás tanításával kapcsolatos – addig is itt vannak az eddigi 30-lépéses posztok.

FANTASZTIKUS ÉPÜLÉST-SZÉPÜLÉST, ŐSZINTE ÉRDEKLŐDÉSSEL TELI PILLANATOKAT KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

30 lépés felfelé: legyünk jelen a JELEN pillanatban (4.) 30 lépés felfelé: 3. hét (Érteni és kezelni a dühöt) 30 lépés felfelé: Rugalmasság (23.) 30 lépés felfelé: Szánjunk időt az önismeretre és önfejlesztésre! (30.)

Már 9 hete, hogy elköteleztem magam egy elégedettebb és több-álomból & kevesebb-megfelelési kényszerből álló élet mellett. Azért döntöttem így, mert nem voltam jól – és azóta elmondhatom, hogy sok szempontból sokkal jobban vagyok. A 9. lépésnek a NŐIESSÉG ÉLVEZETÉT választottam, méghozzá azért, mert nőnek lenni, nőként élni, a női lét jobb és rosszabb aspektusait elfogadni igazi kihívás, és ugyanakkor igazi öröm is.

Ezen a héten úgy döntöttem: igenis hálás leszek azért, hogy női testbe születtem és női sorssal bírok.

Igaz, ezt nem valódi újdonságnak éltem meg, hanem inkább megerősítettem, tudatosítottam magamban, hogy nőnek lenni jó. Ami kihívás volt, hogy a női sorssal kapcsolatos panaszkodást (“nehéz a gyerekkel, sok a házimunka, nekem-miért-nehezebb-mint-másnak, stb) elengedjem, és néha direkt leállítsam.

Vagyis az elvont és fizikai értelemben is vett női létem szépségeit újra meg újra szépnek látom, és örülök, hogy nőként minden női csodát megtapasztalhatok:

• boldog vagyok, hogy megtapasztalhattam a szülés és az anyaság csodáját
• hálás vagyok a sokszínű érzelmekét, érzékenységért
• az empátia és a gondoskodás öröméért
• az újjáéledési- és reménykeltési képességemért
• hálás vagyok, hogy női testbe születtem: képes vagyok élvezni és szeretni a testem adta gyönyöröket
• az otthon teremtés képességéért
• még a kiszolgáltatottság megtapasztalásáért is hálás vagyok, mert új dolgokat tanított rólam és a világról 
• köszönöm, hogy képes vagyok harcolni azért, ami fontos
• köszönöm a kreativitást és alkotás képességét
• hálás vagyok a gyengédségért és harmóniáért, amit meg tudok teremteni, ha szeretnék
• a kisugárzásomért
• hogy rengeteg szeretetet tudok adni
• és a testért, ami napi 24 órán át szolgál, és amit képes vagyok szépnek látni, sőt gyönyörködni benne néha

Ezen a héten, minden egyes reggel, hálát adtam azért, hogy NŐ lehetek és amennyiben kedvem volt hozzá, különlegesebb sminket készítettem vagy csinosabban öltöztem fel: csupán, hogy önmagamnak tessek és hogy jobban érezzem magam.

És úgy döntöttem, hogy a hónapokkal ezelőtt, önmagamnak készült képek közül is megosztok néhányat itt a blogban,

függetlenül attól, hogy a ki mit gondol róla, és milyen formában voltam épp. Mert mostantól elfogadom magam amellett, hogy természetesen továbbra is teszek a testemért, amely non-stop szolgál engem lassan 30 éve…

És hogy hitelt adjak a szavaimnak, direkt olyan képeket osztottam meg, amelyben NEM a topformámat, hanem a max kilóimat súroltam néhány hónapja – de még akkor sem jutottam el odáig, hogy utáljam és ostorozzam magam! A nőiesség tehát nem az “ideális” kilóknál kezdődik. Hanem az egészséges testnél és az élet-örömnél, amit sugározni képesek vagyunk.

Szép hetet mindenkinek! 🙂 Hamarosan jövök az új bejegyzéssel: a 10. lépéssel.

A képekért köszönet Ildinek: www.picurfoto.hu

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

30 lépés felfelé: elégedettség és hála (7.) 30 lépés felfelé: Egy óra mozgás, szívvel-lélekkel! (5.) 30 lépés felfelé: Átéléssel, őszintén érdeklődni (12.) 30 lépés felfelé: 3. hét (Érteni és kezelni a dühöt)

Van egy anyuka-barátnőm (az oviban lettünk jóba), akivel nemrég együtt ebédeltem. Egy nagyon kiegyensúlyozott, magabiztos nő, akiről mindig rám ragad a jókedve és határozottsága. Ebéd közben kifejtette a mostani időbeosztását, munkáit és magán életét. Nagyon egyszerűen annyit mondott: “Most jó így. Azt hiszem le tudnék így élni egy életet.“

Az az egy mondat nagyon érdekes és új érzéseket hozott elő belőlem. Én magam sosem vagyok elégedett. Állandóan valami problémát keresek, mintha egy folyamatos keresd-a-hibát-játékban vennék részt. Egy-egy jókedvű vagy kifejezetten boldog pillanatban is gyorsan emlékeztetem magam arra, hogy azért nagyon sok pótolni / rendbehozni való van az életemben.

Ezen az ebéden viszont meglegyintett az elégedettség szele. Nemrég írtam az érzelmi spirálról: e szerint a pozitív érzelmek alján az elégedettség van. Bevallom korábban mindig negatívan gondoltam erre a szóra, “mert hiszen az elégedettség a fejlődés útját állja!” Közben rá kellett ébrednem, hogy a folyamatos elégedetlenség pedig a boldogság útját állja.

Úgyhogy a 7. lépésként azt gyakoroltam (és gyakorlom továbbra is), hogy

néha kikapcsoljam az agyalós, hiba-keresős üzemmódot, és meglássam az életünkben azt, ami szép, ami jó, ami működik!

Ma például egy kifejezetten hosszú nap után

• nem szóltam rá a gyerekre minden alkalommal, mikor automatikusan megtettem volna
• elfogadtam, hogy nem pipáltam ki mindent a teendői listámról
• a tükörbe nézve úgy döntöttem: akár elégedett is lehetek (ez a “21 napos kihívás” egyik feladat is egyébként)

Hovatovább, újra elővettem a HÁLA érzését, ami a legtöbb pozitív energiát tudja elhozni. Ennek fényében elkészítettem a 100 dolog amiért hálás lehetek listámat, ami nagyon is feltöltött, illetve illeszkedik az év végi hangolódáshoz:

1. 10 közeli ember, akiért hálás vagyok
2. 10 új találkozás 2017-ből, amiért hálás vagyok
3. 10 fontos történés az Életemben, amiért hálás vagyok
4. 10 hétköznapi tárgy, amiért hálás vagyok
5. 10 negatív/félelmetes esemény 2017-ből, ami végül jóra fordult
6. 10 zene, ami örömmel tölt el
7. 10 helyszín, ahol imádok lenni
8. 10 jó döntésem, amiért hálás vagyok
9. 10 ember vagy élmény vagy könyv vagy film, ami megnevettet

Ez a 7. egy érdekes, tanulságos, de hosszantartó (talán soha véget nem érő) feladat nekem! Elégedettnek és hálásnak lenni a folyamatos elégedetlenkedés és aggódás helyett: úgy érzem ezt napi szinten tovább kell gyakorolnom! És feltenni néha a kérdést, hogy tragédia-e ha valami úgy van, ahogy van? Dráma-e egyáltalán? Mi történik, ha ez nem változik? Azt kell mondjam, én az elmúlt napokban, sok dologgal kapcsolatban rájöttem, hogy csak én fokoztam  a semmit, és egy kis nyitottsággal, rugalmassággal, elfogadással egy csomó dráma kiküszöbölhető!

Hamarosan jövök a 8. feladattal:) Hogy mi ez a 30 lépéses projekt, arról itt olvashatsz bővebben.

A 1-6. feladatot itt találod.

Blanka

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

30 lépés felfelé: Csodás, vibráló női lét (9. lépés) 30 lépés felfelé: Oldódjunk fel a csakúgyjólvagyok-érzésben (10. lépés) 30 lépés felfelé: legyünk jelen a JELEN pillanatban (4.) 30 lépés felfelé:Tedd meg azt, amit halogatsz (6.)

Ezen a héten egy fontos lépést tettem előre: visszaiktattam a teljes testes edzéseket az életembe. Ezen a nyáron (vagyis néhány hónappal ezelőtt) egy sérülés miatt az edzés háttérbe szorult az életemben, ami nagyon frusztrált, de érdekes önismereti út is volt egyben. A láb terhelését a minimálisra kellett csökkenteni, ami nagyjából gyógytorna gyakorlatokat jelentett, és ez meglehetősen próbára tette a türelmem. De meghozta a gyümölcsét! Mert most újra elkezdtem terhelni a comb- és farizmokat, igaz még csak óvatosan.

Először is: mióta a fitnesz az életem része, mindig újra és újra rácsodálkozom, hogy mennyi mindent kaptam már a mozgástól:

• csinosabb testet, büszkeséget
• ruganyosságot, energiát
• erős és szívós vagyok
• jobban tudok fókuszálni
• az edzés mindig én-idő is
• szebb a bőröm
• optimalizálódott az étvágyam
• új utakat, ismerősöket találtam és mindig felfedezek valami újat magamban…

Talán nagyon sablonos ez az összefoglaló, ugyanakkor nem véletlen, hogy közel 30 évesen, egyedülálló anyukaként elég jól szuperálok, munkában, otthon, nőként és minden másban. Ha valami tartja bennem a lelket, akkor az a sport, amivel  képes vagyok újra és újra megújulni!! 🙂

Másodszor is: az kellett, hogy elfogadjam, hogy MOST mire vagyok képes, mi esik jól a testemnek, és ebben a szituációban próbáljak picit többet kihozni magamból.

Másodszor is: felfedeztem, hogy

Az, hogy újra terhelem a lábizmokat sikerélmény, de a legfontosabb, hogy az elmúlt hónapokban megtanultam TÜRELEMMEL bánni a testemmel: ugyanis júliustól szeptemberig néha bele-belecsaptam a nagyobb terhelésbe, ami nem esett valami jól a térdemnek. Szeptembertől mostanáig tehát szépen türelemmel végeztem a lassúbb, súly nélküli gyakorlatokat, amiért nemcsak a térdem volt hálás, de megértettem azt is, hogy néha háttérbe kell tolni az egót, ami sürget, eredményt akar, és fel kell venni azt a ritmust, amit a szervezet diktál. Ez a gyógyulás alapja.

Ez is egy tanulási folyamat, ami türelmet, kitartást, következetességet kíván. Hasonlóképp éreztem a várandósságom alatt, amikor hirtelen azzal szembesültem, hogy mást akarok én (edzésre és fizikai terhelésre értve), és mást a testem! Ezt nagyon nehéz elfogadnia valakinek, aki

abból él, hogy irányítja, kontrollálja a testét, és másoknak is azt tanítja, hogy mindig képesek vagyunk arra, amit el AKARUNK érni. De egy ilyen szituáció mindenképp segít, hogy még jobban megismerjük a szervezetünk, figyeljük a jelzéseket, és elfogadásra is tanít.

Úgyhogy a héten ez történt: újra egy óra mozgás jellemzi a mindennapjaimat (de legalábbis heti 3-5 alkalommal a napjaimat) és ez természetesen feltölt, energizál! 🙂

A 30 lépéses kis privát “projektemről” itt olvashatsz bővebben!

CSODÁS ÉPÜLÉST, SZÉPÜLÉST, MEGÚJULÁST, SPORTOLÁST MINDENKINEK! 🙂

Blanka

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

30 lépés felfelé: 3. hét (Érteni és kezelni a dühöt) 30 lépés felfelé: legyünk jelen a JELEN pillanatban (4.) 30 lépés felfelé: Csodás, vibráló női lét (9. lépés) 30 lépés felfelé: Átéléssel, őszintén érdeklődni (12.)

A múltkor arról írtam, hogy ráébredtem, mennyi düh és frusztráció van bennem – ami önmagában egy érdekes felfedezés volt. Aztán készítettem egy “harag-listát”, vagyis összegyűjtöttem, hogy mik a főbb témák, amik visszatérőn dühítenek, idegesítenek, és egyeséve feltettem a legfőbb kérdést: “Kinek a hatalmában áll?” Hamarosan észrevettem, hogy háromféle dolog van a listán:

1. reménytelen vágyak keltette frusztráció
   Azok a dolgok, amik máson múlnak (Pl. valakinek valamit meg kéne tennie, vagy valamilyennek kéne lennie) vagy a múltra/jövőre vonatkoznak (Pl. másképp kellett volna történnie valaminek, vagy nekem kellett volna másképp reagálnom), illetve a kézzelfoghatatlan, hiedelmeken alapuló dolgok (pl. milyennek kéne lennie egy ideális párkapcsolatnak vagy rendes munkahelynek)
2. dolgok, amiken én magam tudok változtatni, de valamiért nem teszem meg
   Itt azt néztem meg, hogy miért nem teszek az adott dolog érdekében? Félek valamitől, vagy nem eléggé fontos? Ennek kapcsán egy nagy döntést is meghoztam, de erről később írok.
3. és a dolgok, amikre félig, hatással vagyok, félig nem
   Bizonyos szintig enyém a változtatás (vagy a hozzáállás megváltoztatásának) joga, bizonyos szinten viszont el kell fogadnom, hogy nem tudok hatással lenni az eseményre.

Egy szó, mint száz: kimondtam magamnak, hogy hosszú perceket, órákat, éveket töltöttem olyan dolgokon való idegeskedéssel, melyekre vagy nem vagyok befolyással – ez esetben felesleges rajtuk kínlódni; vagy képes vagyok változtatni rajtuk, ha szeretnék – ez esetben a cselekvés vagy elengedés lesz a megoldás, de semmiképp sem az idegeskedés.

Közben kezembe akadt egy nagyon látványos kép az érzelmi spirálról:

A harag-listám csoportosítása és a fenti érzelmi-spirál arra világított rá, hogy ne pocsékoljak több időt a frusztráció vagy düh hullámvasútjában ülve, lefelé száguldva a spirál aljára!

Én magam is meglepődtem magamon: alapvetően pozitív és tudatos embernek tartottam magam, de az elmúlt hetekben ráébredtem, hogy évekig folyt el az energiám és időm az olyan romboló érzelmekre, mint a szégyen, a bűntudat, az harag, a hibáztatás, az aggódás a jövőn és egyebek…

Most azt gyakoroltam, hogy ÉSZREVEGYEM ezeket a lefelé-száguldós pillanatokat, mikor az agyam “automata pilótára” kapcsol és önálló, negatív gondolatmeneteket indít el. Már észrevenni is nagy kihívás volt, de a nagy kérdés az volt, hogyan tegyek ellene?!

A legegyszerűbb megoldást választottam: egyszerűen csak igyekeztem ez esetekben kiszállni a száguldó gondolatmenetből, és VISSZAZÖKKENNI A PILLANATBA.

Jelen lenni a jelenben

A következő módszereket választottam ehhez:

1.KÍVÜLRŐL NÉZNI AZ ÉRZELMEKET:

A fenti spirál képe sokat segített benne, hogy megértsem és főképp kívülről lássam a bennem létrejövő érzelmeket. Ha már konstatáltam, mi zajlik bennem, könnyebb elengedni is az érzelmet – bár én nekem az “elengedés” néha túl megfoghatatlan, sőt, mondjuk dühös pillatban elképzelhetetlen is, ezért inkább kilépek az adott érzelmi állapotból a 2. lépéssel:

2. EGY TÁRGY / HELYZET MEGFIGYELÉSE:

A bárhol-bármikor bevethető technika: ha nagyon elkalandozom, igykeszem rajta kapni magam, és visszazökkenni a jelen pillanatba azzal, hogy megfigyelem mi van körülöttem, sőt, én ki is mondom magamban, mi történik, ezzel kényszerítve a gondolataimat, hogy itt-és-most legyenek jelen: “A busz kapaszkodója kék, a jegylyukasztó sárga.” vagy múltkor átsétáltunk a kisfiammal a Ligeten és sikerült több elkalandozásom megállítani: “Itt vagyok a Ligetben, ez egy gesztenye fa, itt egy piros pad. Ádi az oviról beszél, mit is mond?” Az elmúlt hetekben az egyik legnagyobb újdonság számomra ez a technika.

3. SPORT MÁSKÉPP:

Már korábban írtam róla, hogy a rutinból végzett edzésnél nincs rosszabb és saját bőrömön is tapasztaltam, hogy egy ideje se kedvem, se energiám az edzéseimre. Most azonban az edzéseken belül is igyekszem jelen lenni: olyan gyakorlatokkal, amik másképp vesznek igénybe. Súlyzók és gépek mellett most egyensúly gyakorlatokat és más módszereket is bevetek – közben pedig folyamatosan emlékeztetem magam, hogy az izommunkára koncentráljak:

• megtartás / karhajlítás-nyújtás kézállásban
• lassú visszaengedéses gyakorlatok gumikötéllel
• fitballos gyakorlatok

Ez még siker élményhez is vezetett, hiszen pl. kézen és fejen állni mindig is utáltam / féltem, és most ezzel picit átléptem a határaimat. Arra is ráébredtem, hogy a régóta végzett súlyzós és gépes gyakorlatok agyilag és izommunka szempontjából is már rutinból végzett tevékenységnek számítanak – a rutin pedig a nem-fejlődés és az elkalandozás táptalaja.

Ez hát a 4. lépés a 30 lépéses projektemben, és azt elmondhatom, hogy az utóbbi 1-2 hétben valóban jobban érzem magam. Hamarosan újra jövök egy személyesebb poszttal 🙂

Blanka

A “30 lépés felfelé” egy saját kis projektem, melyről itt olvashatsz többet!

CSODÁS FEJLŐDÉST. VÁLTOZÁST VAGY MEGNYUGVÁST, ÉPÜLÉST-SZÉPÜLÉST MINDENKINEK!:)

Blanka

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

30 lépés felfelé: 3. hét (Érteni és kezelni a dühöt) 30 lépés felfelé: Módszerek és stratégiák leváltása (14.) 30 lépés felfelé: Oldódjunk fel a csakúgyjólvagyok-érzésben (10. lépés) 30 lépés felfelé: Érzelmi hullámvasút – szállj le róla (29.)

A szülinapomon írtam róla, hogy a 30. életévem kezdete elgondolkodásra késztetett: számot vetettem magammal és rá kellett ébrednem, hogy valódi változtatásokra van szükség, ha valódi változásokat szeretnék. A szorongásból és depresszióból keresem a kiutat, melyekkel évek óta küzdök. Fokozatos, kisebb-nagyobb szokásbeli és gondolkodásbeli változtatásokat vezetek be, hogy megnézzem: jobban leszek-e tőlük és munkában és anyaként és egyáltalán tudok-e még életvidám, netán boldog lenni. Nyitottam is egy naplót, melyben az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, gondolataimat osztom meg:

Az első héten nagyon alap, egyszerű lépéseket iktattam be, melyek tulajdonképp eddig is az életem részét képezték, most azonban azt szeretném, hogy szokássá váljanak:

FIZIKAI szinten a folyadékbevitelre való odafigyelést tűztem ki célul. Többször is leírtam, hogy a vízivás nagy kihívás nekem is, ezért telefonos emlékeztetőt használok, hogy napközben ne felejtsek el inni. Érdekes volt, hogy alighogy kimondtam, hogy ez lesz az első változás, az edzőteremből hívtak a csajok, hogy vár egy csomag a recepción. Mikor megérkeztem a terembe, láttam, hogy az Európai Sporthét rendezői küldtek nekem egy ajándék kulacsot a bloggeri tevékenységemért “jutalmul”:

Nyitottam egy naplót az élményeimnek. És a #beacive meglepi kulacs 🙂

Ez jól esett és persze egész héten ezzel a kulaccsal erősítettem meg a folyadékbeviteli törekvéseimet. 🙂 Eleve a napot innentől nem kávéval, hanem MINDIG egy pohár vízzel kezdem, és mellé beveszem a kis étrend kiegészítőimet, amiről máskor-máshol írtam.

Szóval a napom egy pohár kristálytiszta vízzel kezdem. Amúgy meg csináltam egy “30 lépés felfelé kategóriát” ahol majd a további lépésekről olvashattok!:) (lásd a jobboldali oldalsávban)

CSODÁS VÁLTOZÁST, FEJLŐDÉST, ÉPÜLÉST-SZÉPÜLÉST MINDENKINEK! 🙂

Blanka

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

30 lépés felfelé: Merjünk elköteleződni egy döntés mellett (8. lépés) 30 LÉPÉS FELFELÉ: 2. hét (Zavaros gondolatok kiiktatása és mini-meditáció) 30 LÉPÉS FELFELÉ – A depressziótól a harmóniáig 30 lépés felfelé: 3. hét (Érteni és kezelni a dühöt)

Okt. 4. Ma vagyok 29 éves. Reggel óta zokogok, megállíthatatlanul. Korábban azt gondoltam, fájni fog, hogy pont a szülinapom reggelén megy el a gyerekem apás-hétvégére, de most ez tökéletes így. Mert használhatatlan vagyok.  Legszívesebben magzatpózba kucorogva sírnék a kanapén estig, de persze nem fogom megtenni: hamarosan megmosom az arcom, a hajam, sminkelek és elindulok a terembe – istenments hogy bárki is megsejtse, hogy valami nem oké. Vagyis hogy semmi nem oké.

Persze nem a mai napról van szó. 29 évesnek lenni fura, de a probléma ezen túlgyűrűzik. Ez elmúlt évekre visszatekinteni: nyomasztó. Előre nézni: ijesztő. A közbülső időben pedig, vagyis a hétköznapokban, pedig reggeltől estig szorongok, SENKIVEL nem találkozom szívesen, és SEMMIT nem csinálok szívesen. A feladatokat – a legkisebbeket is – óriási kihívásnak érzem, és rettegek a kudarctól. Egyre több mindenben hibázok.  Gyomorgörcsöm van a legkedvesebb emberektől is. A gyomorgörcsöt migrén követi, mindegy mennyit iszom, hogyan eszem, mennyit pihenek: hányásig menő migrénjeim vannak. Közben hihetetlenül dühös vagyok. Éjszaka rémálmaim vannak és egy ijedt, összezavarodott aggyal kelek fel, amíg le nem tisztul, hogy új nap kezdődött –  és visszacsöppenek a szorongásomba. Néhány hónapja még legalább nagyítóval kerestem az apró örömöket a napjaimban – már ehhez sincs kedvem. Rezignáltam látom el a feladataimat, és alig várom, hogy vége legyen a napnak. A munkám, a blogírás, a sport nem tölt el örömmel. Sőt, újabb okokat adnak a szorongásra.

Összeomlások, majd készülődés és munkába menetel – a két kép közt 5 perc telt el

Tudom, hogy van probléma.

Ez nem puszta rosszkedv.

De most, mielőtt gyógyszerhez és terápiához folyamodnék, adok magamnak 30 hetet. Ez a szülinapi elhatározásom. Az utolsó esély, amibe kapaszkodom.

30 hét – 30 lépés.

Olyan dolgok, amiket jól esik változtatni, vagy nagyon kell változtatni – mert évek óta ugyanazok a feladatok, problémák jelzik ezt!

Tudom, kristály tisztem érzem, hogy gyökeres változtatásokra lesz szükség. Kifejezetten nagy dolgokat tekintve is, és egész apró, napi szintű kis szokásokat tekintve is. A hozzáállásomról nem is beszélve. Szóval jön. A 30. életév. A legfontosabb felismerésem pedig a szülinapomon, hogy az idő nem vár meg:

ha nem használod ki, nyomtalanul tűnik tova.

“A legnagyobb hiba, hogy azt hiszed, hogy van időd.”

Szóval 30 olyan dolgot találtam (mint írtam: kicsiket es nagyokat, kézzel fogható tetteket es belső folyamatokat)  amiket TUDOM HOGY RENDBE KELL TENNEM. Azt nem tudom, hogy ez hoz-e nagy áttörést. Vagy bármi újat is. De most szükségem van erre a (fokozatos) változtatásra, hogy innen, a mostani lélekállapotomból el (fel) kerüljek. A lépéseket hétről hétre ebben a blogban osztom meg, mert ez kicsit személyesebb-anyukásabb-lazább, a holisztikus blogra továbbra is inkább már letisztult és főleg szakmai gondolatokat hagyok.

Úgy érzem, ha kiírom magamból jobb lesz.

Szóval:

Kedves Naplóm… Íme a következő 30 lépésem fölfele… >>> posztok

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hasonló bejegyzések:

30 lépés felfelé:Tedd meg azt, amit halogatsz (6.) 30 LÉPÉS FELFELÉ: 1. hét (A napot egy pohár vízzel kezdem) 30 LÉPÉS FELFELÉ: 2. hét (Zavaros gondolatok kiiktatása és mini-meditáció) 30 lépés felfelé: 3. hét (Érteni és kezelni a dühöt)