Tudtátok, hogy naponta TÖBB SZÁZ evéssel kapcsolatos döntést hozunk?!
Bizony: egyek vagy ne, ezt vagy azt, most vagy később, itt vagy ott, sózzam vagy ne, egyek-e még, stb…
Szóval a diéták nehézségét pont az adja, hogy naponta több százszor kell JÓL dönteni – ez pedig fáradtan, éhesen, nyűgösen nem mindig sikerül. Ha eleve rossz étkezési rutinnal rendelkezünk, akkor még nehezebb.
Az egyik legjobb módszer, ha kiiktatod a döntés helyzeteket, legalábbis amíg megtanulod az alapokat – de erről később!
Szóval eleinte, hogy csökkentsd az elcsábulás veszélyét, hagyatkozz az előre (az észből, és nem éhségből!) megírt menüsorodra, és dobozolj!
Ha megírjuk előre a következő heti étrendet (vagy szakember segít ebben), és heti 1-2 alkalommal időt szánunk az el- és előkészítésre, rengeteg olyan típusú helyzettől megkíméljük magunkat, mint “Csak 1 falat pilótakekszet, hisz majd felfordulok…” vagy “Na mielőtt elájulok az éhségtől, bedoobok egy hambit.”
Egyszerűen nyugodtabban is leszünk, mert tudjuk, melyik étkezés mikor, mivel következik.
Ha a kezdetekkor kialakult a rutin egy menüsorral, utána lazíthatunk a gyeplőn: nem kell életünk végéig táblázatokkal és dobozokkal élnünk! Ez a fajta kontroll csak látszatbiztonságot és instant megoldást ad (amire a túlsúlyosok vágynak is egyébként), ugyanis az lesz a valódi siker, ha életszerűen, minden helyzetben tudjuk követni az egészséges étkezés alapelveit – dobozok és óra nélkül, nyaralás közben, várandósan, stb…
Egyszóval tervezz, adagolj, csináld praktikusan, számolj, így nemcsak kalóriákat hanem időt és stresszt is megspórolhatsz!:)
Hámori Blanka vagyok, edző, coach, anyuka. Azt vallom, hogy ép testben ép lélek és fordítva: a fejlődő, harmonikus lélek és mentális egészség a testünkre is hatással van! Még több coaching és fitnesz a honlapomon: www.hamoriblanka.hu