Egy fiú felakasztotta magát a testnevelés órán – habár szerencsésen túlélte az esetet, a hír elgondolkodtatott. Mint anyát, mint edzőt, mint egykori tinédzsert.
Tegnap egyébként elkezdtem egy posztot írni az (iskolai) elvárások súlyáról, hogyanjáról, de nem tudtam jól rendszerezni a gondolataimat – pedig biztos vagyok benne, hogy nagyon megérett az idő a változásra. A távolból véleményt momdani nem szeretnék, hisz nem tudjuk pontosan, hogy mi váltotta ki a szörnyű döntést – engem csupán megszólított a hír, hogy pont TESTNEVELÉS órán jut el idáig egy gyerek.
Azon az órán a mozgás szeretete, a testünkkel való megbarátkozás és együttműködés kialakítása, sikerélmény megélése lenne a feladat. Persze a fizikai ügyesség, erő, gyorsaság fejlesztése is cél lehet, de ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy ha 3×20 percet gyakoroljuk a kislabdahajítást, majd jön az osztályzás és ezzel vége a folyamatnak, az bármi féle fejlesztésnek nevezhető.
Edzőként számtalan olyan sztorit hallgattam végig, ami arról szólt, hogy ki mennyire gyűlölte / rettegte a tesiórát, hogyan utálta meg egy életre a sportot és a testét… 30-40 éves embereknek új élmény megélni, hogy a testüket képesek irányítani, együttműködni vele, netán élvezni a mozgást! Milyen izgalmas lenne, ha ezt a tudást már gyerekkorunktól hoznánk…
Anyaként elkeserítőnek tartom az összes olyan hírt, ami azt bizonyítja: már a suliban (a világ és önmagunk felfedezése helyett, ami akár jó móka is lehetne) kezdődnek az elvárások, értelmetlen összehasonlítások… hogy aztán felnőttként hurcoljuk halálunkig ezt a mazochista összehasonlítós hozzáállást, amivel csak veszíteni lehet.
És mint ex-túlsúlyos tinédzser, aki utálta a tesit évekig, hangoztatom: MÁSKÉPP IS LEHET. Nálunk a gimuben a tesitanárnőnk felhúzta a jegyünket, ha az előző cooper-futáshoz képest, mármint a saját teljesítményünkhöz képest javítottunk. Az osztályfőnökünk (szintén testnevelő, férfi) arra biztatott, hogy járjunk aerobikozni, külön futni, ha a suliban nem találtunk olyan sportot, ami tetszik. Edzéstervet írt, edzésnaplót ellenőrzött…
Persze nem biztos, hogy ebben a krízisben pont a tanár vagy a tantárgy a közvetlen kiváltó ok, de a sztori akkor is szörnyű és elgondolkodtató.
Figyeljünk egymásra!
Kommentek