Az élet része a változás, és az életvitelünk része, hogy milyen megoldásokat vetünk be a mindennapos feladatokban: ügyintézésben, munkában, gyereknevelésben, kapcsolatokban. Ezért gondoltam, hogy írok néhány szót a”mai” anyukákról, vagyis azokról a korombeli (Y-generációs) anyákról, akik egész másképp oldanak meg dolgokat, mint elődeik. Nyilván nem tökéletesen, de gondolom ez nem épp most lesz elvárás, hiszen eddig sem sikerült senkinek sem Tökéletes Anya címet elérni, ha jól tudom 🙂
Az egyik legfontosabb dolog, hogy igen, mi bevállaljuk: nem vagyunk tökéletesek, és ezen képesek vagyunk nevetni is. Pont azért, amit fentebb írtam: nem szeretnénk részt venni a “Na, ki a szuper anya?!”-játszmában, főleg nem az előző generációk tagjaival szemben, akik szintén próbálkoztak, és valami bejött, valami nem, de valószínűleg nem szerették jobban a gyerekeiket, mint mi, és nem hallottunk még egyetlen kinevezett Tökéletes Anyáról sem. Bejött a “szaranya” fogalom, amit ha kimondunk magunkra, együtt, nevetve, sztorizva, olyan érzés, mint a hintában ülve hirtelen elveszteni a súlyt, könnyedé válik minden. És ez az egyik nagy változás: néha lehet könnyed. Néha lehet vicces. Néha jó röhögni magunkon, a világon.
Divatos persze, hogy mások is szaranyáznak minket, és hogy a gyerekeinket, a mai gyerekeket borzalmasnak kiáltják ki. Tény, hogy a mai gyerekek mások. Valóban nem engedjük őket 7-8 évesen egy kulccsal a nyakukban ki egész délutánra a telep mellé porba. Valóban más dolgok iránt érdeklődnek, másképp reagálnak, mint anno mi, vagy a szüleink 7-8 évesen. De ez miért baj? A világ változik. Méghozzá mostanában nagyon gyorsan! Még soha nem volt ekkora szakadék generációk között.
Nekünk is új, nekünk is furcsa, mi is próbálunk egyensúlyozni a régi jó dolgok megtartása, és az új jó dolgok beiktatása között – arra azonban még nincs adat, hogy ez milyen arányban helyes és előrevivő! Mert először csináljuk. Mármint nemcsak először életünkben, hanem először – a világban!
Igen, ilyen például a telefon nyomkodás és minden ami online és technológia. Szeretném garantáltan jól csinálni – de nincs garancia, mert nem tudok ahhoz nyúlni, hogy anyu hogy csinálta volna. Nekem kell kitalálni. Nyilván az előző generáció anyái és szakemberei szerint zéró tolerancia a helyes – ezt igyekszünk is tartani, és egyelőre tudjuk is, meg arról vannak képeim, hogy mi is időkorláttal, hétvégente tévézhettünk és számítógépezhettünk. Meg látok néhány tényleg függő tizenévest. Vagyis sejtem, hogy ez oké – most. De közben tudom, hogy nemsokára neki is lesz telefonja, laptopja és mindenféle módszerekkel fog kommunikálni és feladatokat megoldani. És persze közben
Igen, beszélgetünk is. És itt hadd jegyezzem meg, hogy ha valaki egy mai 7-8 éves gyerekkel beszélget, nagyon sok érdekeset hallhat. Mert egész másképp érzékenyek és egész másképp látnak dolgokat, mint mi. Kimondanak nagyon fontos dolgokat, és megoldanak nagyon nehéz szituációkat. Olyan kérdésekre fognak választ adni, amikre mi vagy elődeink nem tudtunk. Más szokásokkal és motivációkkal rendelkeznek majd, ahogy mi is a mi szüleinkhez képest!
Az Y-generációt szidni (nemcsak az anyákat, hanem úgy átfogóan) borzalmas divat lett, pedig csak érteni kéne, hogy mások a mozgatórugóink és más megoldásaink -és persze más lehetőségeink is!- vannak, nekünk, itt, most. Munkában, párkapcsolatban, anyagilag, rugalmasságban, jövőképben, gyereknevelésben, nézetekben, módszerekben. Másképp tekintünk a munkahelyünkre, magunkra, a világra, a gyerekünk jövőjére. Picit másképp ítélünk dolgokat, például ha egy munkahelyen vagy valamilyen kapcsolatban nem fejlődünk vagy netán sérülünk vagy csak valamiért nem felel meg – továbbállunk. Ezt lehet úgy is értelmezni, hogy az Y-ok nem lojálisak és nem kitartóak. De úgy is, hogy szabadok és hűek az elképzeléseikhez, és mernek kiszakadni az régi körökből.
Az Y-anyák közt például szuper vállalkozó anyukákat ismertem meg, akik nem bírták a 8 órás taposó malmot egy nagy gépezetben. Meg olyanokat, akik elváltak és újraválasztottak. (Én mindkét körbe beletartozom.) És ezekkel a “nem kitartó” Y-anyákkal hahotázva állunk a játszin, felszabadultan, mert olyat csinálunk és olyannal élünk, amit és akit szeretünk, és a gyerekem hintázás közben rám néz és lát egy vidám anyát. Hmm, én nem bánom. És este én is fáradt vagyok, és mi is nehezen indulunk el néha, és lavírozunk a “Hány percet nézzen mesét / játszhat telefonon”- kérdésnél.
Úgyhogy tessék abba hagyni a “mai anyák” illetve “mai gyerekek” szidását! Mert nem biztos, hogy tökéletesen, de valami egészen újat és csodálatosat alkotunk éppen. <3
Blanka
személyi edző, coach
