Imádtam terhes lenni. De, mit tagadjam, a végén nem voltam kicsi, na. Híztam, majdnem 25 kilót, és közben cipeltem az óriás bébimet, aki később 5 kilóval látott napvilágot. Ezt az állapotot a volt párom szavai írták le jól, aki a szülés után néhány hónappal a terhesség alatt készült képeket nézegetve ezt mondta elgondolkodva: “Szép voltál pocakkal… és jó NAGY.” 
Szóval, a terhesség vége felé azt éreztem, hogy egy bálna jelmezben kell oldalazva közlekednem, mindig lelökök valamit, mindig nekimegyek valaminek…
A szülés utáni napokban (pedig ott volt rajtam a brutális mennyiségű felesleg!) úgy éreztem magam, mint egy pillangó. Könnyednek, lendületesnek. Nem hiszem, hogy bárki más ilyennek látott volna akkoriban, de én így éreztem magam. Most meg nyilván még százszor jobban érzem magam, és még dinamikusabban élek.
Miért írom ezt le?
Mert vannak, aki NAGY túlsúllyal élnek, és olvassák a blogom. (Aminek nagyon örülök, egyébként.:))
Nekik üzenném, hogy igen, átéltem milyen az ÓRIÁSI súlyfelesleg. És a terhesség után azt is, hogy milyen a NAGY súlyfelesleg. Milyen azt cipelni, milyen a lépcsőn lihegni, milyen tohonyának és döcögősnek érezni magam, a mozgásom, az életem… És nagyon nem jó.
Vannak túlsúlyosak, akik állítják elégedettek és boldogok, kényelmes így, energikusnak érzik magukat és így tovább. Lehet hogy van olyan világ-életében-kockahasú edzőlány, aki azt mondja, “akkor rendben, élj így.”
De én tudom, hogy ez hazugság. Persze attól még rendben, élj így. Viszont mi mindketten tudjuk, hogy hazugság. Legközelebb, mikor lihegve fújtatva menetelsz a lépcsőn, kedves túlsúlyos olvasóm, gondolj erre a cikkre, és hogy én állíthatom: isteni dolog kibújni a bálna jelmezből, és Neked is sikerülhet! <3
Blanka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: