Az elmúlt években, mióta edzőként dolgozom, érdekes megfigyelést tettem: a tesiórák nem különösebben járulnak hozzá, hogy az emberek megszeressék a mozgást. Vagyis, néha kifejezetten a mozgás-utálat alapját képezik, néha viszont egyszerűen csak nem segítenek abban, hogy a fiúk-lányok megismerjék a testüket, a képességeiket, a fejlődés lehetőségét. Ezt nagyon szomorúnak látom, hiszen elsősorban nőkkel foglalkozom, és amikor bejön első edzésre egy rendezetlen mozgású, rossz tartású nő, akkor elgondolkozom, hogy a nőiesség, tudatosság, harmónia stb. szavak hol is veszhettek el az elmúlt 30-40 év alatt. (De közben örülök is nekik, hiszen ő legalább eljött, fejlődni szeretne!)
Na de kezdjük az elején.
Már gyerekkortól kezdve egyfajta fura szerepet kap a MOZGÁS az életünkben. (Most rólunk “átlag emberekről” írok, nem élsportolókról.) A gyerekkori mozgás-fejlesztésnek nem vagyok a specialistája, de azt akár egy laikus is meg tudja állapítani, hogy a gyerekek imádnak mozogni. Mozgolódni, izegni-mozogni, fickándozni, ugrabugrálni, lubickolni, bukfencezni és így tovább. : )
Ha nagyon jók a körülmények, vagyis a szülő és bölcsi/ovi biztosítja a hátteret, akkor a gyerek kiélheti az igényeit, rohangálhat, fára mászhat, ugrándozhat, amennyit nem szégyell. Ami ugye fontos, testnek, léleknek és szellemnek is. (Igen, a szellemi fejlődésnek is, mivel az agyi idegpályák fejlődése szoros összhangban vagy a mozgás fejlődéssel.)
Szóval jó esetben, talán legkésőbb 6 éves korig még a mozgás jó élmény, szabadságot és örömet jelent, nem koordinálják, nem zárják keretek közé.
Na és akkor…
Akkor jön a suli, az üldögélés 6-8 órán át, aztán délután is. Erről már sokan írtak, sokféleképpen, nem ismételném meg.
HANEM!!
A tesiórákról és az iskolai sportéletről van szó. Na ez az, amin nem térek napirendre a mai napig. Egyszerűen nem értem a tesiórák értelmét. Mármint így, ebben a felállásban, ilyen rendszerben, ahogyan ez most létezik. Én például gyűlöltem a tesiórát, mígnem 17 évesen felfedeztem, hogy a futás (idegesítő síp, stopper, osztályzás nélkül) csodás élmény. Egy más tudatállapot. A fekvőtámasz és a négyütemű fekvő (számolás, napló, kiértékelés nélkül) tök jó móka. Még szeretni is lehet az izzadást. Élvezni a fáradást. Fejlődni lehet! Nem egy táblázathoz képest, hanem önmagamhoz képest.
Az első önálló sikeremnek tartom, hogy a kezdeti 10 perces futáshoz képest pár hét múlva egy kerek órát futottam! Azt hiszem meghatározó volt. Nem tudta senki, nem látta senki, nem kaptam rá osztályzatot, nem dicsért meg az anyukám. De sikerült.
És mióta edzőként dolgozom, megfigyelem, hogy a nők nagy része nem rendelkezik igazán kiemelkedő mozgás-szeretettel a tini korából.
Szóval, vagy szerencsésen alakult valaki sorsa, 18 éves kora után is mozog, és ez örömmel tölti el, vagy a másik kategória:
- van, aki utálta a tesit (komplexus, kudarc élmény, megaláztatás, stb.), azóta sem mozog és szörnyű a tartása, a kondija, a testzsír-izom aránya,
- és van aki szerette és jó volt benne, de 18 éves kora ő sem mozog, tehát vagy szerette és jó volt benne, de 18 éves kora ő sem mozog, tehát kondiban nincs érdemi különbség az első kategóriához képest,
- ja és van olyan is, aki komolyan sportolt valamit, nagyon büszke rá, és még 35 éves korában annak tulajdonítja a “széles vállait, hogy 14 éves korában komolyan úszott” – pedig csak le kéne dobni 10 kilót
A tesiórán tehát van a kötelező tananyag, amivel 1-2 hétig foglalkozik az osztály. Ugye 1-2 hét alatt érdemi fejlődés nincs, tehát leosztályozzák azt, amit alapból tudsz/kicsit tudsz/nem tudsz. A fejlődés élménye kimarad. A tesitanár intelligenciáján és pedagógiai érzékén múlik, hogyan kezeli a sztorit. Ja, igen, ha komolyabban akarsz mozogni, akkor délutáni edzések – és hétvégi verseny, meccs. Szóval vagy béna vagy, vagy sportoló, vagy legjobb esetben “ügyeske”, aki elvan.
Nálunk a gimiben óriási újdonság volt a délutáni aerobik egy tesitanárnővel, aki nem akart versenyre hajkurászni, ellenben heti 2x szétizzadtuk magunk, és szuperül formálódtunk – és élveztük a mozgást! Micsoda újszerű érzés volt!
Szóval… nem tudom, hogyan kéne kinéznie a tesi tananyagnak, vagy tantervnek, ideális esetben. Csak azt tudom, hogy a mostani “rendszer” nem életszerű, nem vezet semmire, már ha 10-20-30 éves távlatban megnézzük: ki szerette meg igazán a sportot tesiórán?
Kiemelném, hogy mennyi múlik a testnevelőkön. Egyelőre, szerintem, a mozgás-szeretet kialakítása csak és kizárólag az ő személyükön múlik, ugyanis. Gimiben, nekünk volt egy tesitanárunk aki sajátos értékelési táblázatokkal rendelkezett : ) Például a hivatalos cooper-teszt eredmények szerint osztályzott, de ha a múlt félévi eredményhez képest javítottál x értéket, akkor feljavította a jegyet : ) És hasonló motiváló dolgokat vetett be. Azt is megmondta, ha túlsúlyos voltál (nem egy lélekápolós stílusa volt) de azt is hozzátette, hogyan fuss, mennyit, és felajánlotta, hogy elmegy veled. Ma már 3 gyerekkel ezt lehet, hogy nem teszi meg, de a hozzáállása egyedülálló. Délután simán tolja a cross traininget a suliban. Egy másik tesitanár konditermet rendezett be a gyerekeknek, és kérésre edzésterveket ír.
Az én hitvallásom, hogy a mozgás rendkívül széleskörűen hatással van az életünkre -testünkre, lelkünkre, szellemünkre, hozzáállásunkra, személyiségünkre- ne hagyjuk, hogy az esetleges rossz emlékek elvegyék tőlünk azt a csodás élményt!
Jó edzést mindenkinek, Blanka
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: