fitneszanyu

"Egy jó nap az éjszakával kezdődik!"

A pihenés kötelező. Mert a helyes táplálkozás, a mozgás és a pihenés az a hármas fogat, mely a fejlődés felé repít. A fáradtságot soha ne hagyjuk figyelmen kívül, mert ő jelzi, hol tartunk a terhelhetőségünkben, és megvéd a végkimerüléstől.

PASSZÍV PIHENÉS

Ez lehet a „semmittevés” (vagyis mikor ébren vagyunk, de fizikailag nem vagyunk aktívak), vagy az alvás. Az „jó alvásnak” megvannak a feltételei:

  • Kb. 8 óra
  • Egy blokkban
  • A napnak ugyanabban a szakában
  • Éjszaka (mikor kevés a fény- és zajinger)
  • Megfelelő ágy
  • Spontán alvás és ébredés

Fontos az egy blokkban alvás, hogy az ritmusos legyen. Gondoljunk a „REM-megvonásos” kísérletekre (ill. világháborús kínzásokra), mikor óránként megzavarták az alvót, mely mentális és fizikai kimerültséghez vezetett!

Jó tudni, hogy egyetlen átvirrasztott éjszaka 5-6 további napra van (negatív) hatással!

 

AKTÍV PIHENÉS

A fizikális aktivitás általi pihenést nevezzük aktív pihenésnek. Ez több féle lehet:

Más sport: Pihenés lehet egy teljesen más mozgásforma, mint amit naponta végzünk. Fontos, hogy ebben az esetben ne egyezzen sem a helyszín, sem a közeg (pl. víz – szárazföld), ne legyen edzés jellegű: legyen mérsékelt és rövid.

Szauna: Nagyon fontos, hogy a szauna csak akkor pihentető, ha rendszeresen járunk, vagyis heti 1-2 alkalommal. (Amúgy megterhelést jelent a szervezetnek a nagy hőtermelés!) A szaunának több féle formája van, és többféleképen lehet alkalmazni, de a lényeg, hogy NEM AZ A FONTOS, HOGY KI BÍRJA TOVÁBB! 🙂

Masszázs: A rendszeres masszázs szintén üdítő hatású. A masszázs hat az izomzatra: lehet relaxáló, vagy tónusfokozó, -frissítő.  Vérkeringés és nyirokkeringés fokozó, és természetesen élménynek sem utolsó. 🙂

Fitneszanyu-tipp: az ágy a legfontosabb bútor a lakásban! A plazma tévé és mosogató gép helyett erre költs, ha szükség van rá! Mindegyik családtagnak jár a jó pihenés!

 

Jó edzést, sok sikert! : ) Blanka

Ha már kialudtad magad, csak egy profi edzésterv és egy személyreszabott diéta hiányzik a TÖKÉLETES formádhoz! 🙂 Ezd bízd ránk nyugodtan! Kattints IDE MOST! :)

A bennünk élő Aphrodité

Csodálatos könyvet írt Jean Shinoda Bolen pszichiáternő a nőkről. A női alapvonásokat a görög mitológia 7 istennőjével hozza párhuzamba: a női önállóságot Artemisz, az intellektuális nőt Athéné, a legbelsőbb harmóniát Hesztia, az anyaságot Démétér jelképezi, míg Héra az örök asszony, Perszephoné pedig a bennünk élő kíváncsi kislány. Én azonban a legszorosabb értelemben vett hetedikkel szeretnék most foglalkozni: az elbűvölő, csodás Aphroditével – a bennünk élő Nővel.

 aphrodite1

Egy barátnőmtől hallottam az „anti-nő” kifejezést, és mikor megkérdeztem mire gondol, csak nagyjából tudta körbeírni: „olyan, aki görbén áll… és hülyén öltözködik… látszik, hogy nem örül, hogy nő… vagy nem is tudom…” Én azonban rögtön tudtam, hogy mire gondol. Nem a külsőségeken van a hangsúly, azonban sokat mondóak. Egy beesett vállú, slampos nő, még ha van is rajta smink, vagy drágák a ruhái – aki nem tudja 100%-ig élvezni, hogy nő.

Edzői munkám során számtalan „anti-nővel” találkoztam, de jó hír, hogy nem egy közülük csodálatosan kivirágzott a mozgás hatására. Számtalan mozgásforma létezik, csak meg kell találni, mi az, ami önbizalmat és jó érzéseket kell bennünk? Lehet, hogy a futás felszabadít, lehet, hogy untat. Lehet, hogy a hastánccal istennővé válsz, lehet, hogy ügyetlennek érzed magad. Ha valamelyik sportról bebizonyosodik, hogy nem jön be, ki kell próbálni mást.

A rendszeres mozgás csodálatos módszer, hogy összebarátkozz a testeddel. Minél többet érzed a tested, annál jobban ismered, minél jobban ismered, annál magabiztosabbal „viseled”, és annál több siker élményben lesz részed.

És mi tehet szebbé egy nőt, mint a szép tartás, az összerendezett mozgás, és a kisugárzás, melyből messze tőle érezni, hogy rendben van önmagával, elégedett és büszke?! Hiszem, hogy anyukaként is folytatni kell (esetleg elkezdeni) felfedezni magunkban Aphroditét. Vagyis folytatni (esetleg elkezdeni) mozogni, és megteremteni a jó közérzetünket, nőies, elbűvölő kisugárzásunkat.

Fitneszanyu-tipp: a bevezetőben említett könyv egy csodálatos mű, melyet szeretettel ajánlok mindenkinek, aki szeretné felfedezni, fejleszteni női mivoltának rejtett kincseit! (Jean Shinoda Bolen: A BENNÜNK ÉLŐ ISTENNŐK)

Kedvet kaptál a megújuláshoz? Hamarosan jövünk a Nagy Megújuló Programunkkal, kövesd a blogot! 🙂

Jó edzést, sok sikert! : ) Blanka

Kérdésed van? Személyreszabott segítségre vágysz? Kattints IDE MOST! :)

A MINDENT ELDÖNTŐ KÉRDÉS (...és válasz)

A mai világban, ahol minden az egyénről, egyéni szabadságról és jogokról szól, sűrűn használjuk a “Nekem ez jár”-mondatot. Ez egyrészről jó, hiszen 100 évvel ezelőtt kevés anyuka mondhatta volna, hogy jár neki a kikapcsolódás, a mozgás, időben és pénzben. Ma már igyekszünk mindent a kényelemnek és kellemességnek alárendelni.

Másrészről azonban tudjuk, hogy a sikerhez (legyen az munkahelyi siker vagy siker az alakformálásban) hihetetlen erőfeszítés és önkontroll szükséges. Az élsportolók, az üzletemberek, a feltalálók mindig arról beszélnek, ha valaki megkérdezi, hogyan jutottak idáig: kitartottak, akkor is ha nem volt kényelmes vagy kellemes a munka!

A nagy dilemma tehát, mindenkinek aki az alakját formálni szeretné, hogy mikor legyünk engedékenyek és mikor szigorúak önmagunkhoz?! Jó módszer, ha az egyes szituációkban felteszed magadnak a kérdést:

 

MEGENGEDHETEM EZT MAGAMNAK?!

Pl. eldöntötted, hogy leadsz 10 kilót. A mai 1 aerobik órára azonban nem akaródzik elindulni… Tedd fel a kérdést: MEGENGEDHETED MAGADNAK, hogy kihagyj egy edzést, te aki 10 kilótól akarsz megszabadulni?!

Vagy pl. hatalmas súlyfelesleggel küzdesz,de már elfogadtad, hogy te vagy a “kövér lány”, és “így szereted magad, ahogy vagy”. Vajon MEGENGEDHETED MAGADNAK ezt a gondolkodásmódot te, aki egy magzat kihordásáért, táplálásért, majd a gyerek egészségéért, életmódjáért vagy (leszel) felelős?!

Vagy pl. azt mondod “Ma még eszem egy nagyot utoljára”… Tehát szerinted MEGENGEDHETED MAGADNAK ezt a hozzáállást te, aki oly régóta halogatod a diéta kezdetét és fogadkozol, hogy lefogysz?!

Persze a fenti kérdésekre nincs jó vagy rossz válasz, pont ez a nehéz benne – mondhatod pl. hogy megengedhetem magamnak a pihenőnapot, a lakomát és hogy kövéren is szeressem a testem. Azonban ebben az esetben légy tudatában, hogy hoztál egy DÖNTÉST – és jusson eszedbe ez akkor is, amikor a sokadik nyáron érzed magad rosszul bikiniben, és irigykedve nézed azokat, akiknek összejött a strandforma…

FB_20140828_10_46_44_Saved_Picture

 

 

Fitneszanyu-tipp: sokat segít, ha feketén-fehéren leírod a célod, ami így, mint egy lámpás, egyértelműen vezet majd! Ha pl. leírtad, hogy “Legfőbb vágyam, hogy szeptember közepére leadjak 6 kilót!!!” – akkor ez egyértelműsíti a választ, mikor a közértben a nasis polc előtt válogatsz

Jó edzést, sok sikert! : ) Blanka

Kérdésed van? Személyreszabott segítségre vágysz? Kattints IDE! :)

 

huz-gép

5 dolog, amit NE csinálj, ha fogyni akarsz!

Van néhány tipikus, újra és újra elkövetett baklövés, azok körében, akik fogyni, formálódni szeretnének. Az 5 leggyakoribbat most gyorsan összegyűjtöttem  – ezeket te SEMMIKÉPP ne kövesd el!

1. Ne hajts a gyors sikerre! A villámgyors diéták, a koplalások gyors eredményt hozhatnak, de egyrészt csak a mérlegen, és nem látványra (kisebb leszel, de formásabb nem, hiszen nemcsak zsírból, hanem izomból is fogytál), másrészt pedig ez a legegyenesebb út a jojó-effektushoz (szintén az izomveszteség miatt)

2. Ne a „mindent-vagy-semmit”-elv alapján akard végigcsinálni! Próbáld fokozatosan bevezetni a változásokat, mert a 180 fokos fordulatot nem biztos, hogy hosszútávon bírni fogod! Arra is figyelj, hogy ha ki is marad egy edzés – másnap folytasd a programot, ne menjen el a kedved!

3. Ne gondolkodd túl! Hajlamosak vagyunk néha azt hinni, hogy a fogyás számtalan apró titokból áll, és csak akkor sikerülhet végre elérni az álom alakot, ha mindezt megfejtettük. Pedig a dolog lényegesen egyszerűbb: égess el több kalóriát, mint amennyit beviszel a szervezetbe. Vagyis csökkents a kaján, és kezdj el mozogni!

4. Ne számokban gondolkodj! A mérlegen 2 számot látsz, de az embereket ez pont nem érdekli, mikor azt mondják, jól nézel ki. Megfelelő edzéssel nemcsak a ruhaméret lesz kisebb, hanem a tartás is javul, a formák feszesebbek, no és persze sporttal ugye, hosszú távú a változás…

5. Ne keverd össze a kényelmet és a fáradtságot! Hallgass a megérzéseidre, a tested jelzéseire, hogy pontosan tudd: most valóban pihenésre van szükséged, nem vagy terhelhető – vagy csupán lusta vagy edzeni? Ezt a kettőt összekeverni a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz! Figyelj oda, mit mondd a tested, és ne kíméld túl!

 

Fitneszanyu-tipp: milyen egyéb gyakori bakikat követünk el a fitneszvilágban? TOP 10 tévhit a fogyásról: http://fitneszanyu.cafeblog.hu/2013/02/11/top-10-tevhit-a-fogyasrol/

 

Üdv, Blanka 🙂

Még több infó, játék, nyeremény, edzésterv…. Kattints: www.facebook.com/Fitneszanyu

Személyes találkozó!!

Szombaton, október 12-én végre van lehetőségünk személyesen találkozni, Kedves Olvasóm!! : ) A Corner Fitness ingyenes nyíltnapján én is részt veszek, várjuk szeretettel az érdeklődőket!

>> A nyíltnapon lehetőség van ingyenes kipróbálni a különböző óratípusokat:
Pilates, zsírégető köredzés, Zumba, Kangoo, spinning, stb… A részletes órarendért kattints ide:  http://fitt.gets-it.net/corner/reg/

>> Ezen kívül 9-14 óráig lehet regisztrálni az Őszi Fogyiversenybe, aminek során folyamatos szakmai segítséget és kedvezményeket kaptok! Itt az alkalom, hogy végre valóra váltsd az álmodat, és elérd az álom alakodat! A részletek a versenyről itt:  http://fitt.gets-it.net/corner/reg/fogyiverseny.php

A terem által megszervezett verseny amúgy már tavasszal nagy sikerrel zárult!! Nézd meg a nagy fogyásokat a Fitt.info honlapján, hogy lásd: sikerülhet!! http://www.fitt.info/index.php?option=com_k2&view=item&id=3457:h%C3%A1rman-j%C3%B3form%C3%A1ban&Itemid=627

Holnap tehát várlak Benneteket 9-14 a Corner Fitnessben (Erzsébet királyné útja 61. Bp.) – én, vagyis Hámori Blanka, aerobik és személyi edző, a Fitneszanyu Blog szerzője : )))))

Jennifer Nicole Lee - a legfittebb fitneszanyu Amerikában

Én személy szerint imádom JENNIFER NICOLE LEE-t, az amerikai fitneszmodellt és edzőt, mert édesanyaként is bombanő!! Mottója, hogy ma már nem divat a soványság, egy nő akkor szexi, ha izmos és bivaly erős. Ő maga is megismerte a túlsúly fogalmát, hiszen a második szülése után 91 kilót nyomott – és csak ezek után kezdte el karrierjét a fitneszvilágban. Nőiesen izmos testformáját a sok edzésnek (szerinte min. heti 4 edzés szükséges), és a helyes étkezésnek köszönheti, amiben kiemelt figyelmet fordít a fokozott fehérje bevitelnek. 2012-ben az NBC News “Amerika legszexibb mamájának” nevezte. Ma már saját fitnesz programjával (JNL Fusion) és könyveivel veszi rá a hölgyeket a mozgásra.

Éppen nincs kedved edzeni?! Jennifer Nicole Lee képei mindig kellően motiválóak: nézz meg egy párat! (És akkor is ha eddig azt mondtad, hogy az izmos nem nőies…)

Te is fitt és csinos anyuka vagy, vagy ismersz ilyet?? Várjuk a sztorikat a blogba, hogy másokat is motiválj vele! Írd meg, hogyan oldod meg a mozgást a gyerekek mellett, heti hányszor és mit sportolsz, milyen elvek alapján étkezel! Várjuk a leveled (képekkel, nagy változás esetén előtte-utána fotókkal) a fitneszanyu@gmail.com címre!

Hány hónap van még a strand-szezonig?! TERVEZZ!

Csak május környékén kezdünk az alakunk, plusz kilók miatt, hiszen akkor kezdünk “levetkőzni” – most  télen azonban egy kis megnyugvással tapasztaljuk, hogy még megbújhatunk a  nagy kabátunk mögött. Ilyenkor kevésbé nagy a motiváció az alakformálásra, fogyásra, pedig pontosan az őszi időszak az, amikor el kell kezdeni edzeni – hiszen már csak pár hónap, és újra strandszezon!! : )

A szervezeted nem valami hálás, mikor a júniusban őrült diétába és edzésekbe kezdesz, ugyanis 2-3 hét alatt esélytelen elérned azt az eredményt, amiért mások hosszú hónapokig dolgoznak! Ez így is van rendjén. A szervezetednek időre van szüksége a változáshoz, és neked tisztelned kell őt annyira, hogy megadod neki ezt az időt. És az időn kívül a lehető legjobb körülményeket természetesen: minőségi edzést, ésszerű étrenddel.

Vagyis: tégy magadnak egy szívességet, és gondolkozz hosszútávon!

Tervezz! Készíts egy 5-10 hónapos tervet, amiben figyelembe veszed a reális fejlődésed, valamint azt is, hogy milyen ünnepek, események jönnek! Pl.
1. hónap: heti 2 kocogás (20-30 perc), 1 erősítés.
2. hónap: 2 kocogás (30-40 perc), 2 erősítés.
3 hónap: 2 kocogás (50 perc), 2 erősítés.
Az erősítésben is egyre nagyobb ismétlés számokkal tervezz, iktass be új edzésformákat, pl. aerobikot, edzőtermi kondit, funkcionális edzést. A lényeg: mindig csak egy-két dolgon változtass, fokozatosan emelj az adagokon – így tartható lesz számodra a terv! Az étrenden akár ne is változtass azonnal, csak a 2. hónaptól!

Ennek az ún. “mérföldkő-tervnek” 2 nagyon nagy előnye van:

1. A szervezet hálás, amiért időt adsz neki az alkalmazkodáshoz. A fokozatosságnak, és a hosszútávú tervnek köszönhetően folyamatosan jönnek a változások, javul a kondíció, javul a testforma. És a legfontosabb: az eredmény is hosszantartó lesz!

2. A psziché nem retten meg a változástól. A rövidtávú terveknél a azért görcsölünk, mert “már nincs sok idő” és ha nincs változás, kudarcot érzünk. A túl távoli cél esetében meg azért stresszelünk, hogy kibírjuk-e ilyen hosszú ideig?? A reális mérföldkő terv viszont csak egy hónapra tervez, lépésenként, így tartható a terv!

 

Mai fitneszanyu-tipp: az edzéstervezés hatékony módja az edzésnapló vezetése! Olvasd el a kapcsolódó cikket a dokumentációról !

Remélem tetszett a bejegyzés! : ) Várlak Benneteket Facebook-on is! Hamarosan még több tipp, infó, edzésterv! Szép napot! Üdv, Blanka 🙂

SPINNING - SPIN RACING

írta: Rezneki Zsuzsi oktató

Jön az ősz, jön a tél… a szabadtéri kardio lehetőségek lassan leszűkülnek, vagy csak az igazi fanatikusok folytatják a mínuszokban. De mit tegyünk, ha nagyon szeretünk bicajozni és a rossz időben is tekerni szeretnénk? Mint tudjuk, a kerékpár az egyik legalkalmasabb eszköz arra, hogy különböző korú, különböző képességű edzeni vágyok együtt érhessék el a céljukat, fittek és egészségesek lehessenek.

Biztos sokan hallottátok már a Spin racing, Spinning kifejezéseket, de talán nem mindenki van tisztába azzal, hogy mi is ez, mire jó és egyáltalán mi is a különbség közöttük? Mindkettő zenére végzett kerékpáros aerobic óra egy speciálisan kialakított bringával, mely kereke lendkerékkel van ellátva, ennek segítségével a kerekezők végig lendületben tudnak maradni. Amíg a Spinning jobban hasonlít egy országúti kerékpározásra teremben és csak az alsótestet edzi, a Spin Racingnél a karhajlítások, statikus mozgáselemek, kitartások is szerepet kapnak, ezáltal teszi változatosabbá ezt az edzésfajtát. Spinningnél a zene leginkább csak egy aláfestés, a Spin Racingnél viszont a zene határozza meg a gyakorlatok jellegét.
Az órákon 3 alapvető terepfajtát használunk: a sík, lejtő, és a hegymenetet. Ezeket a terepeket kombináljuk, a technika pedig folyamatosan változik.
Fontos az edzés alatti pulzusszám mérés, legpontosabban pulzusmérő órával, így könnyen meghatározható az ideális edzésintenzitás.  Ez a sport zsírégetéshez, izmok szálkásításához és az állóképesség fejlesztéséhez is segítségünkre van, továbbá egészségmegőrzésre és közérzet javítására is kiváló.
Előnye: 
nem teljesen igaz erre az edzésre, mégis azt írnám csapatsport, húzzuk egymást tovább és tovább, a holtponton segítséget adhat a mellettünk tekerő.
Edzettséghez igazítható, az ellenállást mindenki magának állítja, így nem érzi magát rosszul az órán egy kezdő egy több éve tekerővel. Nem tesz rá annyi ellenállást és máris tudja tartani a tempót. Épp a pulzus kontroll miatt akár  szoptatós anyukák, és a kismamák a terhesség kezdetekor (feltéve, hogy sportoltak korábban is) is űzhetik ezt a sportot! Nagyon fontos azonban, hogy konzultálj az oktatóval az állapotodról, és kontrolláld a terhelést!

Hátránya: 
mivel az edzés eszközfüggő, (hisz minden teremben korlátozott a biciklik száma, csak az igazán nagy termekben nem) szükséges előzetes bejelentkezés, vagyis előre tervezni kell az edzéssel.
Tekerni kell keményen 😛
Élettani hatásai: 
jó hatással van a keringési rendszerre, szívműködésre
nő a vér oxigénfelvevő képessége
kíméli az izületeket
javuló állóképesség, teljesítőképesség
erősíti a hátat
pozitív hatással bír a közérzetre, nő az önbizalom
egy óra alkalmával 500-600 kalória is eléghet
nem izomtömeget növel, hanem formál, így nem kell a comb megvastagodásától félni, ellenben a farizomzat gyönyörű és formássá válhat mind a spinning, mind a spin racing következtében.

Ha ki szeretnéd próbálni ezt a sportot, akkor mire kell odafigyelned?
vigyél magaddal minimum fél liter folyadékot (izotóniás sportitalt, vagy szénsavmentes ásványvizet)
törülközőt
keménytalpú cipőt, de olyat, amit nem sajnálsz, mert a pedal kikezdheti
könnyű sport ruházat

Én csak 2007-ben találtam rá a Spin Racingre, de valami rögtön magával ragadott, annak ellenére, hogy az óra felénél le akartam szállni a bicikliről, úgy találtam nem normális, aki ezt csinálja… a magam módján, és a szó pozitív értelmében igazam volt.. ehhez kell valami plussz… valami elszántság, lelkesedés, jó csapat, valami több, mint a „sima” kardiozázhoz egy edzőteremben. Végül nem szálltam le… végigcsináltam.. a tócsa alattam önmagáért beszélt, a ruháimból csavarni lehetett a vizet… Olyan jól eső érzés fogott el az óra végén, hogy úgy döntöttem ezt kell csinálnom. Úgy alakult, hogy az edzőnk, aki megszerettette velünk ezt a sportot elment és rám hárult a nehéz feladat, hogy átvegyem az irányítást. Azóta próbálok ennek megfelelni – némi kihagyással a gyermekeim születése miatt – és várom a kedves sportolni vágyókat Gödön!

További részletekért keressetek bátran facebookon, vagy e-mailen: zsuzsanna.rezneki@gmail.com

4 lábgyakorlat saját testsúllyal

LÁB GYAKORLATOK
Szuper videó 4 lábgyakorlattal, amit feltétlenül illessz be az edzésedbe (a comb-tárogató gép helyett :)) A láb- és farizmok alapgyakorlata a guggolás, mindig ezzel kezdj, és utána jöhet még 2-3 a videón szereplő gyakorlatok közül!

1. FELLÉPÉS SZÉKRE: ehhez használhatsz lépcsőt, vagy bármi más emelvényt, a lényeg, hogy kiinduló helyzetben a feltett lábnál a térdízület derékszöget zárjon! Ne “rúgd fel” magad alsó lábbal, hanem a széken lévő lábbal dolgozz! EZ EGY #1 LÁBGYAKORLAT!! (15pár x 3)

2. KITÖRÉS HÁTRA: itt a legfontosabb, hogy mikor lent van a testsúly, mindkét térd derék szöget zárjon! Vagyis ne lépj se túl nagyot, se túl kicsit! (15 pár x3)

3. TESTSÚLY ÁTHELYEZÉS: nagy terpeszből leengedett csípővel indulunk, és nem lendületből, hanem izomból dolgozunk! Gyönyörűen formálja a comb külső részét. (15 db x 3)

4. MEREV LÁBAS FELHÚZÁS: ha ráéreztél a kivitelezésre, nyugodtan használj hozzá súlyzót! A lényeg, hogy a hát végig egyenes, és farizomból ill. a comb hátsó részéből dolgozz! Felemelkedésnél a mellkast és a csípőt előre toljuk! (15 x 3)

Egészítsd ki egy jó vádli gyakorlattal, és máris jó lelkiismerettel zárhattad az edzést (és nem tornát :)) JÓ EDZÉST! 🙂 Blanka

https://www.youtube.com/watch?v=wG7wyqmKfdg

A szaunázás művészete

Habár még mindig itt a hőség, és másra sem vágyunk, mint egy kis hűvös, árnyékos zugra, a szaunák nem állnak üresen. Ugyanis a fanatikus szaunázók tudják, hogy a szaunában való izzadás és a 7-es buszon való izzadás között óriási különbségek vannak. Magyarországon a fanatikus szaunázó azonban ritka, mint a fehér holló, a legtöbb embernek fogalma sincs, miért jó valóban a szauna és hogyan kell használni! Talán az egyik legtöbb téveszmét a szaunával kapcsolatban hallani a fitness-wellness világban. Ennek azonban nem kell így lennie! Művelődjünk picit a szaunázás témakörében!

 

 

#1 tévhit: „Beugrom a szaunába!”

Ha valóban élvezni szeretnénk a szaunázás jótékony hatásait, rendszeresen kell igénybe vennünk. Tehát nem elég néha-néha (pl. évente egyszer egy wellness-hétvégén) beugrani a szaunában, hanem heti 1-2 alkalommal programszerűen próbáljunk járni. A szaunázás ugyanis tulajdonképpen egy erőteljes hő-terhelés, vagyis nagyjából az edzéshez hasonlítható. Ugye az egyértelmű, hogy ha évente egyszer-kétszer egy baromi intenzív edzésen veszel részt, akkor az valószínűleg nem lesz jótékony hatással a szervezetre, sőt, húzódásokat és sérüléseket eredményezhet – hiszen egy hatalmas terhelést adtál a szervezetnek, mindenféle felkészülés nélkül! Ezután (ha nincs folytatás) fejlődni sem fogsz, csupán kihevered a fáradtságot, izomlázat, és ott tartasz, ahol előtte voltál. A szaunázás is hasonlóan nagy terhelést ad, ha nincs előzmény és folytatás, csak negatív hatással van a szervezetre!

 

#2 tévhit: „Nahh, és te meddig bírod?!”

A legjobb, amikor sok szauna-alapokkal tisztában nem lévő ember versenyezni kezd, hogy ki meddig bírja… -.- (Valahol még szauna-bajnokságot is rendeztek, ami halálos áldozattal járt!) Ez hülyeség: a szaunázásnak nem a kibírt időtartam a lényege. Ha a korábbi edzés-hasonlattal élünk: ugye az is baromságnak tűnik, hogy néhány ember, aki soha vagy nagyon ritkán fut, hirtelen elkezd eszeveszett tempóban rohanni, és ezután várja a fejlődést/kipihentség-érzést. A szaunát 3 féleképpen használhatjuk:

1. ha frissítő hatást akarunk elérni: 1 hevítés – 1 hűtés és pihenő szakasz
2. ha relaxációs céllal használjuk: 2-3 ciklus hevítés-hűtés váltakozva és pihenés
3. ha kimerítő, ernyesztő céllal (mint egy edzés): 4-5 ciklus és pihenés
(A pihenő szakasz száraz, tiszta helyen, törölközőn és éber állapotban töltjük – megvárva, míg a szervezet visszaáll a normál állapotba.)

 

#3 tévhit: „Kicsit megfáztam – a szaunában kiizzadom!”

A szauna (csakúgy, mint az edzés) egy extrém-állapotba hozza a szervezetet, hiszen a hagy hő-termelésnek rengeteg hatása van a testre. Pl. a vérkeringésre, hiszen a meleg hatására a vér a bőr felé áramlik (hogy leadja a hőt), a bőr verejték mirigyei tehát belódulnak, és elkezdődik a folyadék veszteség. Az izomzat a hő hatására pedig ellazul, elernyed. A hidegfürdő/zuhany hatására pedig a vér a belső szervek felé áramlik (hogy a legfontosabb területen megmaradjon a szükséges hő) – így ez egyfajta „ér-tornát” jelent, a szívműködés fokozódik, a hideg hatására az izomtónus fokozódik. Mindezt összefoglalva tehát: az edzéshez hasonlóan a szaunázás terheli a szervezetet, és ezért TILOS betegen, lázasan-hőemelkedéssel, friss sérüléssel (húzódás, szakadás, törés…) vagy terhesen szaunázni! A szervezetnek ezekben az állapotokban épp elég feladat, hogy energiát szolgáltasson a gyógyulásra (vagy terhesség esetén a másik élet fenntartására!), ne terheljük le pluszban!

 

 Fitneszanyu-tipp: Ne feledkezzünk meg a szaunázás etikettjéről sem!
–általában ki van írva, hogy fürdőruha használata kötelező-e vagy sem, erre figyeljünk
–megfelelő kommunikáció: a mellettünk ülők relaxálnak, vagy beszélgetnek?
–gyerekek: 3 éves kortól be szabad vinni, de azonnal szóljon, ha nem esik neki jól! Figyeljünk, hogy ne járkáljon ki-be, ne hangoskodjon
–finn szaunában, ha saját illóolajjal érkezünk, kérdezzük meg a többieket, hogy használhatjuk-e!
–törölköző, papucs általában mindenhol kötelező!

 

Ha tetszett a bejegyzés, látogass meg minket a Facebookon is, ahol kifejthetsz, hozzászólhatsz, kérdezhetsz, vitatkozhatsz! www.facebook.com/Fitneszanyu

Üdv, Blanka

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!